Gergely Árpád blogja

A föld az, amin járni tanulsz, ha meglátod a világot A föld az, ami neked terem életet és virágot A föld az, amely felnöveszt és ad enni A föld az, ahonnan a szíved nem hagy elmenni A föld az, amiért a hazafi él, küzdelmesen megharcol A föld az, amit a hódítója kizsigerel, megsarcol A föld az, amit a kufár és a szolgalelkű veszni hagy A föld az, amin, hogyha nem tiéd - csak szolga vagy A föld az, amit őseidtől hagyatékként megkaptál A föld az, amit unokáknak, mint kenyeret, adhatnál A föld az, ami hazád és a nemzetednek lakhelye A föld az, ami befogadja hamvaid, ha eljön majd az ideje A verset azoknak ajánlom, akik bátran kimernek állni a magyar föld védelméért!

– Jani bácsi! Azt beszélik a faluban, hogy 10.000 hektár földet akart venni Ausztriában (kihasználva az ottani gazdák szégyenletesen gyenge, kiszolgáltatott és siralmas anyagi helyzetét), de onnan magát - a szóbeszéd szerint - úgy elhajtották, mint javasasszony a magzatot. – El, a nyavalyás labancok! De, túljárok az eszükön hamarosan. Az volt a bajuk, hogy nincs ott állandó lakásom. – Mi a terve Jani bátyám? – Már be is jelentkeztem ott, egy helyi kocsmába, állandó lakosnak. – De hát az is kikötés (úgy tudjuk), hogy életvitelszerűen ott kell tartózkodnia. – Tudom! Ezért választottam a csehót, és nem egy könyvtárat. – Meg aztán feltétel az is, hogy anyanyelvi szinten kell beszélni az ország nyelvét. – Igen, ezért már a múlt héten megbíztam egy nyelvtanárt, hogy oktasson engem (meg az asszonyt is) osztrák nyelvre – havi negyedórában. – De maga jól beszél németül Jani bá! Az anyósa sváb. A Feketeerdőből ered, mint a Tisza! (Vagy, mint a Duna?) – Ez igaz, de én

Valamelyik, a magyarokért „rajongó”, költségtérítéses jellemhalmaz kitalálta, ünnepeljük meg(!) a trianoni évfordulót. Ez eddig ugyebár gyásznapnak, de minimum emléknapnak számított. Most, hogy divat lett idiótának és megalkuvónak lenni (no meg, a megfelelési kényszer is tombol bennünk), naná hogy élünk az ünneplés lehetőségével!. Gondoltam, én is hozzájárulok az „ünnepi” programok színesítéséhez néhány ötlettel: 8 óra. Reggeli zenés ébresztő, amikor is a román, ukrán, szlovák, szerb és osztrák népviseletbe öltözött zenészek játszanák el a „Tiszán innen, Dunán túl, viszünk mindent nyájastul!” c. „slágert”. Majd a „Nem, nem, nem! Nem megyünk mi innen el, ameddig a házigazda bunkósbottal ki nem ver” című mulatós nótára vonulnának át a helyi piactérre, ahol:  10 órakor kezdődne a főzőverseny. Itt tilos lenne magyaros ételeket főzni, a rendezvény fővédnökének pedig, Clemenceau valamelyik leszármazottját kérnénk fel. (Ha ugyan, van neki!) Ha valaki mégis magyaros ízeket csemp

Eddig azt hittem, jó néhány hozzám hasonló, tájékozatlan hazámfiával együtt, hogy a nemzeti összetartozás „dala” nem más, mint a Magyar Himnusz, a Székely Himnusz és a Szózat.  Tévedtem!  Az összetartozás dalát, csak most szerkesztették meg. Tele olyan mondatokkal, ami "egyértelműen" a trianoni tragédiával és a békediktátum gyalázatával kapcsolatos. A dal szövege "világos" és "nyílt tiltakozás" hazánk szétdarabolása, a magyarság szétszakítása ellen. A „magyar” mint szó, megnyugtatóan „sokszor” le van írva benne. Így, más nációknak, más országokban, nem nagyon érdemes dudorászniuk. A barackfa említése, meg egyenesen "sokkoló" az ország-szétszaggatók számára. Különösen, ha megtévesztés gyanánt, még táncolunk is alatta. (Mert ugye, kevesen táncolnak bánatukban – még ha az embert, hajtja is a vére.) Attól meg biztosan kirázza őket a hideg, ha megtudják, hogy Mi, az összetartozás demonstrálása végett képesek vagyunk egymás talpára is lépni. A tech