Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2014

Műértő

- Hé komám, értesz te a festészethez? - Értek hát, tegnap is kikékítettem az asszony szemét. Egész éjszaka ecetes ronggyal kellett borogatnia. - Úgy értem, tudod-e milyen a jó festmény. - Hát má' hogyne tudnám! A jó festmény kicsivel rosszabb mint a jobb festmény, viszont nem annyira vacak, mint egy nem jó festmény . - Hűha! Egy képzőművészeti zsűriben is helyed lehetne! - Hát, nem kell ahhoz tyúknak lenni, hogy megtudjam különböztetni a tojást a biliárdgolyótól. - Aztán ismered-e az izmusokat? - Csak egy izmust ismerek, a szomszéd gyereket. Izomserkentőket szed és fitness padokon gyúr. Ezért aztán, kevés izmusabb fazon van tőle a faluban. - Nem mondom, tájékozottabb vagy mint egy városi kofa, piac után. Akkor azt is tudod, mi az, hogy csendélet......? - Még szép! A sitten gyakran voltam magánzárkában. Meg aztán, az asszonnyal is sűrűn tartunk mosolyszünetet. - Voltál-e már kiállításon? - Hogyne lettem volna! Tavaly, amikor a szomszédfalu csapatával játszott

Piroska és a farkas

- Már megint körülöttem ólálkodsz, lompos koma? A szemed sem áll jól. - Nem tehetek róla – sóhajtozott az ordas – amikor meglátlak, mindig összefut a nyál az arcomban. - Csakhogy engem, még egyszer nem viszel be a bozótosba és ha nem kotródsz azonnal innen, hívom a fess vadászt, aki majd szitává lövi az ülőgumódat.  Szellős leszel, mint a nyári pizsama. - Na, ne röhögtesd már ki magadat husika! A te vadászodtól már régen bevonták a fegyvertartási engedélyt, mert tévedésből dúvadnak nézte az anyósát és a szeme közé pörkölt egyet a dupla csövűvel. Utána hetekig sörétet köpött a vén bige. - Na jó, bökd már ki végre, mit akarsz tőlem és miért vetted elő a ruhásszekrényedből a legdrágább báránybőr öltönyödet - amiben most, itt kelleted magad? - Arra gondoltam, az volna a legjobb, ha a legközelebbi választásokon rám szavaznátok a nagyival, meg a fess vadászoddal együtt. Ígérem, nem csalódtok majd bennem! - Hogy is ne! A legutóbbi választások előtt is ígértél fűt-fát, de semmi se

A LÉ-t

Azt mondja az egyik haverom (az, amelyiknek olyan büdös a munka, hogy a havat is csak parfümös zsebkendőt az orra előtt tartva képes ellapátolni a háza bejárati ajtójánál, egyméteres körzetben), hogy örömmel értesült a legújabb, a köztudatba bedobott megoldásról – az „alapjövedelemről” -, ami kisegítheti őt meg a családját a nincstelenségből. Hallotta a tévében, hogy hamarosan mindenkinek jár alanyi jogon a „LÉ”. Gyerekeknek 25 , felnőtteknek 50 , a várandós édesanyáknak meg 75 ezer forint havonta.  Azt mondja, már meg is beszélték a nejével a teendőket.  Az anyóst meg az apóst rendszeresen és rajtaütésszerűen fogják majd látogatni az öregek otthonában (nehogy azoknak idejük legyen a „lét” - magyarul a moneyt - a szalmazsákba rejteni).  Ez tisztán havi 100.000 forint.  Van most (momentán) 11 gyerekük, ez 275.000 forint.  Neki jár(na) 50.000 forint havonta, az asszonyának pedig, mivel télen-nyáron terhes (Non Stop!), ez 75.000 forintot jelenthet per hó.  A fentiek mindöss

Szilveszter II.

Azt mondja az egyik haverom (az, amelyik csak akkor nem hazudik, amikor alszik és ezért töretlen a politikai pályafutása), hogy az idei szilvesztert Braziliában töltötték. Eredetileg csak ide a közelbe, Ausztriába akartak menni, de amikor kiderült, hogy az anyósa is velük tart, jobbnak látta az Amazonas vidékét megjelölni az utazás céljául Amikor megérkeztek, rögtön rá is vette az öreglányt, hogy gázoljon be a folyóba egy kis pancsikázásra, ő meg a nejével, majd a parton fognak szurkolni neki. Igaz hogy a vízben hemzsegnek a piranhák, de a hűsítő habok kárpótolnak a kis kellemetlenségért, amit ezek a falánk halak okozhatnak.  A húsevők nem is vesztegették az időt, rögtön rátámadtak az öreglányra, aminek az lett a következménye, hogy a brazil rádió félóra múlva - az adását megszakítva - jelentette a tömeges halpusztulást az Amazonason. A magyar nagykövetet meg azonnal kiutasították az országból, mert nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra, hogy a kiemelten védett piranhák miér