Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2014

Birkör

- Professzor úr! A HB (Hanta Banda) tévétől jöttünk és a legújabb tudományos sikerük felől érdeklődnénk. A birkör-nek elnevezett jószágról, amit a birka és az ökör keresztezése révén tenyésztettek ki, hosszú, fáradságos munkával és viszonylag alacsony költséggel. - Ö..ö ö.. Mint ahogy a neve is mutatja, ez az emlős, az önfeladóan bamba és türelmes birka, valamint a mérhetetlenül buta és megvezethető ökör „összeugrasztásának” az eredménye. A név első fele a birkától származik, a második, pedig az ökörtől.  Ezt a nevet, a nemzetközi hatóságoknál már le is védettük. - Mi tette szükségessé ennek az állatfajtának a életre hívását, nincs elég állat körülöttünk?  - De van, azonban a birkör egyesíti azokat a tulajdonságokat, amikre az ősei büszkék lehettek. Így, nem kell kétféle jószággal bajlódnunk. Kevesebb takarmányra, kisebb istállókra lesz majd szükség. A birkör, a birkától jóval nagyobbra, viszont az ökörtől meg jóval kisebb méretűre sikeredett. - Milyen gyakorlati has

A bozótos

Bozótosba tévedt birka, róla szól az irka-firka. Nem ismeri a zöld füvet, ebéd nincs, csak ebédszünet. De minek is a fölös zaba, mit tehetünk, húzzunk haza. Az akolunkban tévé kábít, nézzük bambán, ahogy ámít. Bámuljuk a ledes képet, „etetik” a birka népet. Minden este egy a szöveg: legyél hülyébb, mafla tömeg! A „való világ” neked való, annyit ehetsz, mint a faló. „Dőzsölhetsz” a "kies" gyepen, nehogy bendőd tele legyen. Ne akarjál nagyon hízni, tanuljál meg bennünk bízni! Bégess tovább, „rizsát” kajálj, a fakíroknál példát találj! A türelmük legyen mérce, ne kelljen a töltött jérce! Nincs más dolgod, birka legyél, zöld fű helyett csak gazt egyél.

Választás III.

- Na, mi van, lila szemű? Hol a bánatban voltál két hétig, és kik elől volt pofád elszívni a még viszonylag tiszta levegőt - ez alatt az idő alatt? Nélküled kellett a kocsmapultot támasztanom napokig. Vagy talán megint rád zárta anyósod az ólajtót, mint tavaly, amikor azt hitte, hogy az egy hete levágott mangalicadisznó kísértete horkol a karámban. - Dehogyis! Pártalapítással és a támogatói aláírásokkal voltunk elfoglalva. Az asszonnyal úgy döntöttünk, hogy indulunk a választásokon mint képviselőjelölt. Osztottunk-szoroztunk, és arra felismerésre jutottunk, hogy ilyen könnyen ennyi zsozsót még nem kerestünk soha, mint amennyit így kereshetünk. - Mesélj, faék, hallgatlak! - Úgy szól a választási törvény, hogy minden, a választáson induló jelölt 1.000.000 forint állami támogatást kap. De ez még semmi, mert ha pártot is alapítunk, további öt milla csoroghat a zsebembe, amit erre az alkalomra már ki is takarítottam. Taknyos zsebkendők ki, a könnyen jött zseton meg be! - Mit kell azért te

Választás IV.

Az egyik haverom - aki a legutóbbi választáskor hangosan anyázott a szavazófülkében azért, mert nem fogott az odakészített golyóstoll, és akit csak nagy nehezen tudtak rávenni arra, hogy próbálkozzon a másik végével írni - azzal dicsekedett, az idén autóval megy majd szavazni. Igaz, még nem tudja, hogy milyen márka illik a voksoláshoz, de rajta van a kiválasztásán. Mondom neki: - Honnan is tudhatnád, te majom! Egyfélét ismersz csak. Azt, amelyikkel szirénázva szoktak téged egészen a házadig kergetni. Azért csak mondj néhány autómárkát! Hallgatlak! Mire ez: - Jaguár, Február, Márc... - Te full-ökör – szakítottam félbe -, csak az első autómárka, a másik kettő női név. Ha nem tévedek! - Na, látod! Ezért se vennék az utóbbi kettőből, meg azért sem, mert azokat a típusokat nem gyártják ötajtós változatban. - Aztán kire, melyik pártra fogsz szavazni, kis pubi? (Hogy a hideg rázzon ki, amikor rossz helyre teszed az ikszet!) - Hát arra, amelyikre eddig is! Ezekben nem lehet csalódni. Ugyanis