Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2015

Októberi "termés"

Kis virágcsendélet  / 50 x 40 cm. olaj Csendélet zöld flaskával / 40 x 50 cm. olaj Havas jelenet / 45 x 55 cm. olaj Kápolna / 40 x 50 cm. olaj Tél / 70 x 50 cm. olaj Az eső lába / 70 x 50 cm. olaj Gyümölcs találkozó / 40 x 50 cm. olaj Az öreg csónak / 70 x 50 cm. olaj Erdélyi boglyák / 70 x 50 cm. olaj Mocsaras faluvég / 23 x 30 cm. olaj *

A szomszéd

- Jani bá! Hallom, megint „móresre tanította” a nyaraló-szomszédját. - Naná! Ez a tetű odáig aljasodott, hogy a saját kerítése tövébe - ami eléggé el nem ítélhető módon a telkünk mellett húzódik - trombitavirágot ültetett, és ennek egy része átlógott a portánkra. A vadszőlője is - aminek a felnevelésére nem kapott tőlünk engedélyt - átbújt hozzánk 4,8 centiméterre. Persze, hogy a fiammal meg a vejemmel nekiugrottunk, mint tót az anyja valagának, és megkopasztottuk úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. (Marx összes művei: Döntsd a tőkét, ne siránkozz! c. kötete, 1. fejezet, utolsó bekezdés, 3. sor. "Fordította": József Attila.) - Az utcabeliek mondják, hogy igencsak barbár rombolást tetszettek végezni. Miért nem örültek annak, hogy a szépen pompázó rengeteg trombitavirág és az üde zöld vadszőlő az önök portáját is díszítette? - Ennek a mocsoknak a növényei és a virágai ne díszítsék a mi, jogkövető diplomásokból álló családunk portáját. Még távolról se! - Azt mondják, hog

Azt mondja ....

Azt mondja a haverom - az, amelyiknek igen homályos és zavaros az előélete, mert állítólag a negyedik anyja szülte (tévedésből). Ráadásul, először nem őt, hanem a bátyját akarta világra hozni, de hogy, hogy nem, így sikeredett.  Így most nem ő az öccse a terv szerinti bátyjának, hanem a korábbra várt csemetének kell megelégednie ezzel a titulussal - a kusza sorrend miatt.  A haver pedig (emiatt a szervezetlenség miatt) bátyusként funkcionálhat élete végéig.   De nem csak ez az egyetlen probléma a sráccal. Valami miatt olyan okos lett, hogy nem lehet vele bírni. A sittről is elengedték hamarabb, mert a fegyőrök már nem bírták idegekkel az okoskodását. Volt olyan smasszer, amelyik azt mondta: Inkább leüli a haver helyett a hátralévő tizenöt évet, csak ne lássa többé ezt a tudálékos figurát. Na szóval! A cimbora azzal dicsekedett a minap, hogy brókerházat alapított a faluban. Az engedélyt soron kívül meg is kapta a szomszédasszonytól, akinek a kikötése csak az volt, hogy a macskájá

Cirkuszt és kenyeret...!

A római  császárok (annak idején) hamar felismerték - ha azt akarják, hogy az istenadta nép ne morogjon (vagy rosszabb esetben, ne kösse fel őket a legközelebbi lámpavasra), akkor bizony el kell látni a „keményen dolgozó kisembert” „kulturális” programmal és megfelelő mennyiségű harapnivalóval. Kitalálták a cirkuszt, ami kitűnően elterelte az akkori polgárok figyelmét az akkori bajokról. Baromi jól szórakozott a csőcselék azon, hogy esténként a gladiátorok - szabadulásuk reményében – kardélre hányták egymást, fő műsoridőben és egyenes adásban.  Amelyik pankrátor megúszta az esti fellépést élve, azt a másnapi előadáson rágcsálta meg egy termetes hímoroszlán, mint templom egere a harangkötelet – a közönség nagy örömére és mámoros tombolásának közepette. (Az oroszlán szájától már hetekkel előbb megvonták a jó kis grillezett sült tarját, a majonézes burgonyasalátát és a vörösbort, azért, hogy amikor majd ráengedik a „harcosra”, ne legyen kedve fintorogni a „menü” miatt, és lásson ho

Értelmező szótár és lexikon (nem betűrendben)

Gasztronómia halászlé   -   Hidegen sajtolt halászember. pékáru   -  Eladásra kínált pékmester. friss hús   -  Új asszony a háznál. ököruszály   -  A politikailag többször is megvezetett barmokat szállító teherhajó. vadétel   -  Olyan kaja, amit eddig még nem sikerült megszelídíteni. cigánypecsenye  -  Rasszista titulus. rablóhús   -  Politikus, kicsontozva. pác   -  A helytelen választás következménye. böjt   -  Nem tudni, meddig tart! húsosfazék   -  Nehéz hozzáférni, de ha egyszer……! zsíros cupák   -  Életcél. (Egyeseknél!) (Ketteseknél  -  beszerezhetetlen delikatesz) báránybecsinált   -  Állandóan berezelt, önfeladó „birka”. hidegtál   -  Grönland északi részén használatos porcelánedény. kétszersült   -  Megzakkant nő, aki a kétórás szolárium után, még kifekszik a tűző napra is – napozni. óbor   -  Olyan mint az ó-sör. Az sem habzik, meg ez sem. parasztkolbász   -  Földműveléssel foglalkozó, vidéki hentesáru. töltött csirke   -  Akkutöltőn fel