Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

Skandalum

Rámegyek a Faszabookra, egyszer csak mit látok – csoda, hogy nem kaptam szívbajt - az egyik politikus három kis vizslájával együtt (csak úgy) néz rám. Nem elég, hogy néz, még mosolyog is! Sem tolvajkulcs, sem símaszk, sem feszítővas nincs a keze ügyében, csak a kölyökkutyák. Nem igaz, hogy egyesek mit meg nem engednek maguknak! Kutyákat simogatnak ahelyett, hogy az ország szétlopásában segédkeznének.  Ilyen gátlástalanságra kevesen tudják ráadni a fejüket. Kutyákat simogatni! Na, ez aztán mindennek az alja! Más országokban az ilyeneket gyorsított eljárásban lökik a krokodilok közé - persze a kutyáik nélkül. Amíg mások, erejüket nem kímélve - mindannyiunk megelégedésére - fosztogatnak, addig ez az elvetemült figura csak simogat, csak simogat, csak simogat.......  Soha nem lesz ebből elismert politikus! Ez akar miniszterelnök lenni? Az ilyen - ha kormányra kerül - talán még arra is képes, hogy megfeledkezzen a gyors tollasodásról, meg a javaink lenyúlásáról, mert leköti a figyelmé

Középkorban

- Ó, nagy királyom, engedd meg, hogy hason csúszva cserkésszem be a lábfejedet, és alázatosan nyaljam le róla az út porát – hűségem jeléül!  - OK, de ugye, te, koszos szolga, nem a "zsúrpubi" nevű trónkövetelőnek vagy az ügynöke? A szemed sem áll jól!  - A szemem azért nem áll jól, felséges nagyuram, mert méltóztattál katonáiddal kinyomatni az eredetit, ami miatt most az üvegszemeimmel vagyok kénytelen bámulni az uralkodói nagyságodat.  - Áh, most már emlékszem! Te vagy az, akit nem hagytunk az út szélén. Katonáim gúzsba kötve vonszoltak be a palota udvarára, hogy azután (a csőcselék szórakoztatására) 200 botütéssel leverjék rólad a hitelre vásárolt, hamisított farmergatyádat és az Adidas-nak hitt, szakadt bocskorodat is.  - Igen, én voltam az, akit ekkora kegyben méltóztattál részesíteni. Talán soha sem tudom meghálálni neked ezt a nemes gesztust! Családom, rokonaim, felebarátaim (azért fele, mert feleannyi eszük sincs, mint egy búgócsigának), mélyen meghajolnak u

20 tojás

- Aggyon az Isten, Jani bá! Hallom, kapott tegnap valakitől 20 darab tojást ajándékba, szép narancssárga csomagolással és az ajándékozó nevével ellátva.  - Kaptam bizony! Hálát adhatunk a jó Istennek azért, hogy vannak ilyen politikusaink. Rájuk szavazunk majd ezután is a Bözsimmel - az már biztos!  - Aztán tud-e arról, Jani bá, hogy ugyanakkor, több ezer ideiglenesen hazánkban tartózkodó, kamu lakhellyel bejelentett külföldi (aki soha nem dolgozott Magyarországon, nem fizetett ide járulékot és adót, de még csak nem is magyar gyökerű), 360 ezer forintot is zsebre dughat röhögve - a maga 20 tojásával szemben! Ráadásul azok havonta, maga meg négyévente. Nem fél attól, hogy felveti magukat a jólét?  - Bözsimet kell majd talán egy kicsit visszafognom, mert hajlamos a rongyrázásra. Most is a 20 tojásból rögtön megsütött kettőt rántottának.   - Ezek szerint gyorsan úrrá lett rajta az újgazdag kivagyiság, pedig a mondás is azt tartja, hogy „több nap, mint tojás”! Legközelebb megint

Hülyének nézés VII.

Gyanútlanul üldögéltem (valamelyik este) az LCD előtt, és babrálgattam a kezemben lévő távbaszkurátort, amikor egészen véletlenül a „kedvenc” hülyének nézőm jelent meg a fősodratú képernyőn. Rögtön bele is kezdett a hülyének nézésembe - csak arra várt, hogy odalapozzak hozzá!  Azt mondja a „közvélemény-kutatókra” hivatkozva, hogy ha most lennének a választások, az X párt megint kétharmaddal nyerné meg azt. Merthogy így, meg úgy, meg amúgy…..!  Illedelmesen végighallgattam, ha már nekem beszélt, majd átnyomkodtam egy másik csatornára, ahol meg azt hallottam - szintén a közvélemény-kutatókra hivatkozva, hogy az összes párt közül (ugyanez) az X párt a legelutasítottabb. A választópolgárok kétharmada a háta közepére sem kívánja ezeket.  Azannyát!  Álljon má' meg a lakodalmas menet, mert cerkája van a menyasszonynak! Hogy is van ez? Itt valaki pofátlanul hazudozva nézi hülyének az embereket, vagy ha mindkét állítás igaz, akkor valamiről lemaradtam? Amíg nem figyeltem oda, ekko

Riport egy bikával

- Bika úr, a tv-től jövünk, és arra vagyunk kíváncsiak, hogy igazak-e azok sajtóhírek, melyek szerint ön szexuálisan zaklatta T. Riskát – még kezdő üsző korában. Ha ez így van, mi késztette erre a galád tettre?  - A faterom az oka mindennek. Tőle örököltem azokat a géneket, amelyeknek köszönhető, hogy nem bírok magammal, amikor meglátok egy fényes szőrű magyar tarkát.  - A kedves papa is ilyen bővérű pára volt, mint ön? Mondjon néhány szót róla is!  - Ő egy ököruszályon volt kormányos fiatalkorában. Ezért aztán sokat látott marhaként- később a falujában - kinevezték tenyészbikának. Döglöttek érte a tehenek. (Meg miatta is!) Munkabírására jellemző volt, hogy a környék összes borja rá hasonlított - akkoriban. De régen még helyén kezelték a dolgokat, és ezért nem meghurcoltatás járt, hanem kitüntetés. Négy egymást követő évben is elnyerte a megtisztelő „Falu bikája” címet. Sajna nem érhette meg a nyugdíjazását, mert a hülye sofőrje egy alkalommal rosszul táplálta be GPS-ébe az úti

Hogyan tehetjük a válogatott futballcsapatunkat eredményesebbé?

1.) Gondosan válasszuk meg leendő ellenfeleinket!!!  A szűkös kínálat a következő: Grönland, Antarktisz, Vatikán, Nauru, Tuvalu, Marshall-szigetek, esetleg a Seychelle-szigetek. 2.) Érjük el a FIFA-nál, hogy – a hátrányos futballhelyzetünkre való tekintettel – a saját kapunkat 10 centivel az ellenfél kapuja mögött helyezhessük el, komoly fejtörést okozva ezzel az ellenfél csatárainak, mert így csak a saját kapujukon keresztül tudnák a miénkbe juttatni a labdát. Mindig öngólt kellene rúgniuk ahhoz, hogy nekünk is gólt rúghassanak. Így a legrosszabb eredményünk is csak a döntetlen lehetne.  3.) Ha a 2. pontban felvetett megoldás nem kivitelezhető, akkor legalább azt engedjék meg, hogy a kapunk a saját gólvonalunktól legalább egy méterrel hátrább kerüljön. Így a gólvonal alapvonallá alakulna át, és a labda azon túljutva nem középkezdést eredményezne, hanem kirúgást. A nyavalyás ellenfél meg csak nézne, mint kóbor kutya a küszöbön.  4.) A csapatunk felszerelésén is változtatni

Aprósütemény

- Aggyon az Isten, Jani bá! - Mire gondolsz, kis haver, mit adhatna még nekem?  - Hát például józan észt, több tartást, felelősségtudatot, a tisztánlátás képességét - és így tovább!  - Micsoda, már így is akkora eszem van, hogy alig fér el a fejemben!  - Akik meg ismerik magát, Jani bá, azt mondják, hogy nem az esze nagy, hanem a feje kicsi. Ezért van ez a helyszűke. A szomszédja szerint is maga olyan sötét, mint a csukott bőrönd. Bözsi néném is csak azért ment magához annak idején, mert elnézte a házszámot. Az esküvőjükön is - a pap áldása után - a vőfélyt csókolta meg inkább, a násznép legnagyobb megdöbbenésére. A rokonság ki is fütyülte őt emiatt, és aprósüteménnyel dobálta meg - ott a helyszínen.  - Kezdetben nem is akart velem lefeküdni az asszony. Azt mondta: ő inkább állva alszik! (Mint a fuvaros ló.)  - Mit tetszett erre lépni, Jani bá?  - Egyet előre és kettőt hátra.  - Azannyát! Ilyen erőszakosnak tetszett lenni? Kész csoda, hogy nem áll elő Bözsi néném a sz

Kakaspörkölt

A zt mondja a haverom, az, aki az elsők között bukik rá minden olyan agyatlanságra ami külföldről - de főleg Amerikából - gyűrűzik be hozzánk, hogy a mostani trendnek megfelelően soron kívül le kellett vágni az egyetlen kakasukat, mert az (eléggé el nem ítélhető módon) szexuálisan zaklatta a kendermagos jércét a hátsó udvarban. -    Én úgy tudom - te csúcs-agyú, hogy a kakasoknak általában ez a dolguk (a hajnali kukorékolás és a szemétdombon való kapirgálás mellett). Ezt a brit tudósok is megerősítették az évszázados kutatási eredményeik gyümölcseként. Ezért kellett fazékba tuszkolni a szerencsétlent? -     Ez nem az első eset volt nála. Tegnap a kopasznyakú kotló is előállt hasonló panasszal, aki sírva mesélte el a megaláztatását. Állítása szerint azért kell most neki 30 kiscsibével bajlódnia, mert ez a szatír (mármint a most fazékban puhuló szexmániás zaklató) egy óvatlan pillanatban megugrotta, és ezt a pillanatot talán sohasem tudja lelkileg feldolgozni. Pszichológushoz i

Volt egyszer egy leválás!

SZÁNTÓD FÜGGETLENSÉGÉNEK 20. ÉVFORDULÓJÁRA Darvas Jenő Ötök (bandájának) harca az „elvitatott” szántódi területeken.  (Némi iróniával átszőve.) Amikor Szántódon Darvas Jenőnek és néhány „rebellis” társának az az eretnek ötlete támadt, hogy el kellene indítani Szántód függetlenedését Zamárditól (továbbiakban Z), egy „hivatalos ember” tanácsára első lépésként meg is alakították a „Szántódi Leválást Előkészítő Bizottságot”. Elnökének Jenő bácsit választották, aki néhány nappal később meg is keresett azzal, hogy támogatnám-e a leválást, és segítenék-e abban, hogy a Révtől a Zöldfa – Fűzfa utca (a Z-i Piller tanár úr helytörténész könyvében is megemlített történelmi határ) vonaláig terjedő területen megszervezzük az ügyet támogató aláírásgyűjtést. Az előkészítő bizottság néhány tagjával együtt a házam teraszán vitattuk meg a taktikát és mértük fel, milyen támogatottságra számíthatunk ezen a tájon. Kik azok a „szakadár” hajlamúak, akikre számíthatunk ebben az akcióban. Jenő bá

Gerard Piqué

Gerard Piqué Bernabéu Ez a Gerard gyerek sokak számára nagyon veszélyes! No, nem a futballpályákon az ellene játszó focistákra gondolok, hanem azokra, akiket kiráz a hideg akkor, amikor hazaszeretetről és nemzettudatról esik szó valahol. De azokra is, akik ezzel a két fogalommal úton-útfélen dobálódznak (de csak a kábítás és a hülyítés szándékával), miközben cinikus vigyorral lopják szét azoknak a hazáját, akik szavazatukkal megadták nekik a lehetőséget erre. (Meg azoknak a hazáját is, akik nem!)   · Ez a Gerard gyerek nagyon veszélyes, mert megmutatta milyen az, amikor valakinek a szíve mélyéről jön az, amit mond. Könnybe lábadt szemekkel tett hitet nemzettudatáról, mert azt mondta (nem szó szerint), hogy: akár a spanyol válogatottságról is kész lemondani, ha ezzel hazája – Katalónia – szabadságához hozzájárulhat. (Ami egy pályája csúcsán lévő futballista esetében nem kis dolog!)   · Ez a Gerard gyerek nagyon veszélyes, mert éppen ezért összehasonlítási alapot ad arra, ho

Rettegés

Azt mondja a haverom (az, amelyiknek az esze olyan éles, mint a szamuráj kard, és emiatt csak fegyvertartási engedéllyel használhatja), hogy úgy ki van borulva, mint a kofaszatyor.  - Aztán mi miatt vagy ilyen fáradt, cimbora? – kérdeztem.  - Mosok, főzök, takarítok az anyósom helyett, mert ő nem ér rá az ilyesmire.  - Mi köti le az idejét ennyire, ami miatt az asszonymunkát is neked kell elvégezni, te balfácán?  - A „kálváriám” akkor kezdődött, amikor hetekkel ezelőtt az öreglány megtudta a fősodratú tévéből, hogy manapság a rettegés a trendi minden olyan nyugdíjasnál, aki valamit is ad magára, meg arra, amivel hülyítik. Aki meg mégsem retteg, az annyit is ér!  - Ennek fényében mit lépett a mama?   - Gondosan beosztotta ettől kezdve a napjait annak érdekében, hogy a leghatékonyabban tudjon rettegni – eleget téve az elvárásoknak.  · Hatkor kel, miután a paplan alól kikukucskálva meggyőződött arról, hogy „tiszta a levegő”, nincs a szekrény mögött egy szélsőséges, nyugdíj

Itt a piros, hol a piros?

Azt mondja a haverom – az, amelyik Háry János és Repülős Gizi első házasságából származik, és akire a kutyámat sem bíznám egy percre sem, hogy politikusi pályára fog lépni. Minden adottsága megvan hozzá, mert a szüleitől örökölt tulajdonságai, valamint az eddigi, jól menő vállalkozásában szerzett tapasztalatai a biztosíték arra, hogy megfeleljen a hazai követelményeknek.  - Aztán mi volt az, ami rád maradt a faterodtól - a génjei jóvoltából? - kérdeztem. - Hát, az öregem (mint köztudott), nagyokat mondott fénykorában, amivel szórakoztatta és ámította a kocsmai hallgatóságát – borozgatás közben, esténként.  - Oké, oké, de te nem nagyokat mondasz, hanem pofátlanul hazudozol, és nemcsak esténként. Csak akkor nem hazudsz, amikor nem mozog a szád. És a muterod mit hagyott rád - a „jó”tulajdonságaiból?  - Ő arról volt híres, hogy mániákusan besurrant mindenhová, ahol nem voltak otthon, ahonnan aztán kisebb értékeket csent el. Gyógyíthatatlan kleptomániás volt szegény.  - Jó, jó

Karaktergyilkolászás

A zt mondja a haverom, az, amelyik egy velejéig mocskos szájú figura (születése első pillanatában is az volt az első dolga, hogy lekurvázza a bábaasszonyt, pedig előtte nem is ismerte), hogy Józsit, az ellenlábasát (akivel ugyanarra a csajra hajtanak) telefonos módszerrel akarja lenullázni a maca (leánykori nevén: Jucika) és annak rokonsága előtt.  Terve a következő:  Gépi hanggal automata telefonüzeneteket fog küldözgetni a csaj mindkét nagyanyjának és nagyapjának, amiben mézes-mázos gépi hangon hívja fel a figyelmüket arra, milyen elvetemült és semmirekellő gyerek ez a Józsi. Aki valójában nem is Józsi, hanem Jozefina.  A forrásanyag Józsi egyik mondata, amiben Piás Pista bácsit – aki főállásban kocsmatöltelék, másodállásban pedig nagypapa, és aki nem rokona Jucikának, de még csak nem is ismerősök – kritizálta, és amiben azt találta mondani, hogy az ilyen vén pálinkás butykosok teljesen ki tudnak vetkőzni emberi mivoltukból, és ilyenkor bizony dől belőlük a trágár duma, mint

Hülyének nézés VI.

A hülyének nézésben élenjáró, fősodratú tv-csatorna azzal állt elő nemrégiben, hogy 2023-ban emberek mennek majd a Marsra. Rá egy-két hónapra meg ugyanez a közbutító (repesve a boldogságtól) már azt az örömhírt tálalta a hülyének nézésre alkalmas hívei elé, hogy már ki is választották azt a 27 „szerencsés” embert, aki elsőnek teheti lábát a távoli bolygóra.  A megjelölt időpontig felkészítik őket az ottani, mostoha körülmények elviselésére. Lesz is mire „gyúrniuk” a szerencsétleneknek!  2003. augusztus 27-én 9:51-kor (UTC) volt a legközelebb a Mars a Földhöz 60 000 év óta: körülbelül 55 758 000 kilométerre. Átlagosan is 225 millió km-nyi távolságra van tőlünk!!! A vékony légkör miatt a felszínen erős a kozmikus sugárzás és ismeretlen erősségű az ultraibolya sugárzás, amit csak a Mars színe alatt 150 kilométerre lehetne kibírni – ideig-óráig, és erős védőöltözékben! Átlaghőmérséklete a földi Antarktiszéhoz hasonló: -60 fok. A napi hőingadozás ugyanakkor óriási: míg nappal - fő

Andorra játszott velünk!

Azt mondja a sportriporter:  - Az andorrai futballcsapat kapusa egyatalán nem jó kapus. Ezért elég lesz csak kapura rúgnunk a labdát, és máris gól.  Ehhez képest az egész meccs alatt olyan bravúrral védett az „amatőr” fickó, mint Gianluigi Buffon - a Juventus kapusa - fénykorában. Azt mondja a sportriporter:  - Na, majdcsak kifáradnak (mármint az andorraiak), és akkor jövünk mi!  De nem jöttünk, mert ezek köptek a papírformára. Fürgébbek voltak a végén, mint az elején. Még a 4+1 perc ráadás alatt is úgy ugrabugráltak, mint egy kölyökgida. Teljesen figyelmen kívül hagyták azt az elvárást, hogy most nekik kifáradva kellene lenniük. Szodoma és Gomora! Micsoda időket élünk?! De az is lehet, hogy tényleg ki voltak fáradva az andorraiak, csak a mieinknek nem szólt senki, hogy emezek ki vannak fáradva. A mieink meg - ennek hiányában - honnan tudhatták volna ezt? Senki nem lát bele a másikba!   Azt mondja a sportriporter:  - Az andorrai csapat ötödosztályú játékosokból á

Hülyének nézés V.

A hülyének nézés egy szépen csillogó gyöngyszemével lettem „gazdagabb” nemrég, amikor belekukkantottam az első számú hülyének néző csatorna esti „híradásába”.  Szinte hihetetlen, milyen primitív módon próbálkoznak a hülyének nézéssel. (Nem szó szerint idézve a történteket, mert a jelenség a lényeg.)    Azt mondja a súgógépről hazudozó leányka: "Máris kapcsoljuk Maris-1 nénit, aki (valami miatt) éppen most tölti ki a „papíralapú kérdőívet”. Stábunk a legjobbkor érkezett X város Y utcájának a Z szám alatti házba, mert Maris-1 néni éppen most fejezi be a tippelést az előtte fekvő papíron, és még nem nyálazta le a borítékot sem. (Ezért aztán el tudja mondani majd azt a szöveget, ami hogyhogy nem - de valahogyan mégis - szóról szóra megegyezik azzal, amit elvárunk tőle.)"  Kapcsolás: A képernyőn az látható, amint Maris-1 néni elmélyülten ikszelget, majd nyálaz, leragaszt (a visszaküldéshez), és elmondja, hogy neki a saját véleménye az, ami a másoké is, és ebből egy tapod

"Vidéki"

 Kis hazánkat kétféle náció lakja. Az egyik a vidékiző, a másik meg a „vidéki”. Az előbbi veszettül vidékizik - ha „vidékit” lát, az utóbbi meg bambán eltűri azt. (Igaz, az eszesebbje nemigen!) A két népcsoport nem egymás mellett, hanem egymás felett helyezkedik el térben és rangban is. (Persze, a vidékizők hiedelme és szemszögéből nézve: a „vidéki” lent, ők meg fent.)    A vidékiző nem elmegy ebbe vagy abba a faluba, városba, hanem „lemegy vidékre”. Még akkor is, ha történetesen Mátraházára vagy a Galyatetőre indul. Bekapcsolja a visszagurulás-gátlót, és minden OK. Baromira szeret lefelé menni, ha felfelé megy is - elvégre „vidékről” van szó!    Az egyik ismerősöm meséli, hogy az egyik vidékiző (közeli) rokona - aki azért költözött „fel” a többi vidékiző közé, mert a faluban ahol élt, nem volt se színház (ó, mily' tragédia!), se Mecdonald’s (mert ugye szériamoslék nélkül nem élet az élet) sőt húgyszagú aluljáró és lépcsőház sem - odaszólt neki telefonon (némi affektussal), hog