Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2017

Karaktergyilkolászás

A zt mondja a haverom, az, amelyik egy velejéig mocskos szájú figura (születése első pillanatában is az volt az első dolga, hogy lekurvázza a bábaasszonyt, pedig előtte nem is ismerte), hogy Józsit, az ellenlábasát (akivel ugyanarra a csajra hajtanak) telefonos módszerrel akarja lenullázni a maca (leánykori nevén: Jucika) és annak rokonsága előtt.  Terve a következő:  Gépi hanggal automata telefonüzeneteket fog küldözgetni a csaj mindkét nagyanyjának és nagyapjának, amiben mézes-mázos gépi hangon hívja fel a figyelmüket arra, milyen elvetemült és semmirekellő gyerek ez a Józsi. Aki valójában nem is Józsi, hanem Jozefina.  A forrásanyag Józsi egyik mondata, amiben Piás Pista bácsit – aki főállásban kocsmatöltelék, másodállásban pedig nagypapa, és aki nem rokona Jucikának, de még csak nem is ismerősök – kritizálta, és amiben azt találta mondani, hogy az ilyen vén pálinkás butykosok teljesen ki tudnak vetkőzni emberi mivoltukból, és ilyenkor bizony dől belőlük a trágár duma, mint