Gergely Árpád blogja

Riporter (R): Képviselő Úr, mi Önnek a munkaköri feladata, ott a parlamentben? Képviselő (K): Hát, ö, ő, a gombnyomogatás! (Természetesen a bulvársajtó böngészése, a laptop játék és a keresztrejtvény fejtegetésen kívül.) R: Hány gombot kell kezelnie egyszerre? K: Ö, ő… Egyszerre csak egyet.  Nem zongorabillentyű ez, vagy Ctrl+C, hogy kettőt is lehessen nyomogatni egy szuszra! R: Akkor úgy kérdezem, hány gombra kell odafigyelnie? K: Csak arra, amelyiket éppen le akarom nyomni. A másik gomb nem szabad, hogy lekösse a figyelmemet, mert akkor nem tudok eléggé koncentrálni az egyikre. A plusz szellemi munka, nincs megfizetve. R : Az érdekelne, hogy összesen hány gomb van maga előtt? K: Ez attól függ, hogy cipzáras-e a dzsekim vagy gombos, egysoros vagy kétsoros öltöny van-e rajtam, van-e előttem laptop, vagy nincs. A két szavazógomb a padon, csak többletmunkát jelent, amiért érthető a kimerültségünk. Tegnap is ki voltam borulva, mint a kofaszatyor. R: Hogyan tudja megkülönböztet...

Azt mondja az egyik haverom, aki három hete jött ki az előzetesből (ugyanis az anyósa elintézte a bíróságon, hogy ne azután csukják be a vejét, ami után az laposra verte Őt, hanem előzetesen. Így mindenki jól jár. Az öreglány elkerüli az inzultust, a veje meg annyival előbb szabadul, mint amennyivel előbb bement). Na szóval, azzal dicsekedett ez a szűkagyú (habár nem lehet tudni, hogy igaz-e, mert úgy hazudik, mint a vízfolyás –  ui. előző életében politikus volt), hogy alanyi jogon megkapta az influenzát, és nagyon meg van elégedve, mert nem kellett érte sorba állni, de még adó- vagy kereseti igazolást sem kértek tőle. Másnap felhívta a telefondoktort, ahol azt mondták neki: Erre legjobb orvosság a savanyú káposzta. El is ment egy kiló káposztáért a patikába. Ott meg a patikus azonnal hanyatt dobta magát, amikor ez előadta, hogy mit akar. Úgy kellett felmosni. Amikor észhez tért, pánikszerűen bemenekült a raktárba és könyörgésre sem jött ki. Csak, akkor bújt elő amikor már a hav...

Azt mondja az egyik ágrólszakadt „demokrata”, amelyik 1,7 milla, szépen csengő magyar forintot kénytelen akarata ellenére is minden hónapban bezsebelni (mert ugye, a magyar nép őt erre felhatalmazta), hogy szerinte meglehet élni 47 ezer forintból. Ahogy ez a pökhendi, vastagarcú ezt pofátlanul állítja, én is azt mondom igen, sőt komoly megtakarításokat is elérhetünk, csak a következőket kell csinálni: 1.     Amikor jön a postás a 47 ezressel, ne nyissunk neki ajtót és ehhez ragaszkodjunk az egész hónapban - bárhogy is könyörög bebocsátásért. Hadd hurcolja magánál a zsozsót!  Elkölteni nem meri, mi meg, nem tudjuk - mert nála van. Így a megtakarításunk az első hónapban elérheti a 47 ezer forintot is. Ha ugyanígy járunk el a következő hónapban is, akkor a megtakarításunk a duplájára emelkedik, a harmadik hónapban meg már háromszáz százalékos a megtakarításunk. Ha pedig egész évben alkalmazzuk ezt a módszert, a tőkénk 1200 %-os gyarapodást fog elérni. Egyik nyavaly...

*Büntetőjogi felelősségem teljes tudatában kijelentem, hogy az alábbi adataim valótlanok és mindenben megalapozatlanok. (Ami esetleg, véletlenül mégis igaz, azt csillaggal jelölöm.) Foglalkozása: Politikus, kormány tag, országgyűlési képviselő, polgármester, tanácsadó, bizottsági elnök és tag, szakértő és piaci szereplő. (A többi kilenc, csak mellékállás. Szóra sem érdemes!)*  Munkahelye: Parlamenti büfé (ott is a pult innenső oldala), Azori-szigetek, néhány alpesi síparadicsom… és így tovább!*  Jövedelme: Amennyit nem szégyellek. A fene sem tudja, nem panaszkodhatom*  Tulajdonában lévő ingatlan: Egy bontás alatt lévő, VIII. kerületi 18 négyzetméteres garzon 1/16 része, egy balatoni szerszámoskamra haszonélvezete, valamint, egy présház ahol a megszorításokat gyakorolom. (Ezt az „edzőtermet” közösen használjuk a kollégákkal.)  Tulajdonában lévő termőföld: Egy zsák bontatlan muskátli föld, amit hitelre vásároltam (azóta is nyögöm), és egy talicskányi ho...

Jó napot kívánunk!  Lakossági felmérést végzünk, és arra kérjük, válaszoljon néhány kérdésünkre! - Mikor született? - Hát, elég korán, nem voltam még három éves sem. - Ember! Melyik évben? - Ha jól emlékszem, az azt követő évben, amikor az a nagy aszály volt, amit azóta sem felejtettem el.  - Azt mondja meg, hányat irtunk akkor! - Az aszálykor, vagy amikor megszülettem? - Amikor megszületett! - Azt, hogy maga hányat írt, nem tudhatom, de én semennyit. Csak húsz évvel később tanultam meg a betűvetést. - Na jó, ezt hagyjuk! Azt mondja meg melyik iskolába járt? - Abba, amelyik faláról hullott a vakolat. - És az melyik volt? - A másik. Mert az egyikről nem hullott. - És ebben az iskolában mit tudott elsajátítani? - A tizenkét év alatt, amíg odajártam, huszonnyolc golyóstollat, kilenc mobil telefont és a matek tanár kerékpárját, de azt kétszer is. - Ezek szerint a tizenkét év alatt, az érettségit is megszerezte? - Azt sajnos nem bírtam, mert le volt lakatolva. - S...

Az idei szilvesztert is a megszokott baráti körben töltöm el, mert már jelezte mindkét haverom, hogy legalább olyan jól akarják magukat érezni, mint egy évvel ezelőtt. Az egyik, amelyik tavalyi bulin már a kora esti órákban belefulladt a konyakba és a köztársasági elnök újévi köszöntője tudta csak kijózanítani, most, az idei bulira nem hozza magával az anyósát, mert tavaly is csak a baj volt vele. Az történt, hogy ez a félagyú tévedésből cigaretta helyett, petárdával kínálta meg a vénlányt. És, mivel a cimbora talpig úriember, még tüzet is adott neki. Amikor meg ezért a mama egy kissé durcássá vált, azt mondta neki: Anyuka ne duzzogjon! Igaz hogy most leégett a fejéről a kendő, viszont egy ideig nem kell a bajuszát gyantáztatni. De a mama, teljesen csak akkor vigasztalódott meg, amikor a vőt (ezért) lecsukták másfél hónapra. Szegény asszony egy havi nyugdíját áldozta fel és kente meg a börtönőrt, hogy a smasszer naponta locsolgassa vízzel a cellaajtó lakatját, hátha az végleg rárohad a...

 -    Művész Úr, azért kerestem meg, mert az asszony hónapok óta mondogatja: Lajos, festess magadról egy képet, hogy majd annakidején maradjon is utánad valami, ne csak az üres piásüvegek. Meg azt is mondta, hogy az mellkép legyen, mert onnantól lefelé már úgysem sokat érek. Mit kóstál egy ilyen „vászon” magánál, kedves művész Úr? -     Nézze jóember!  Én egy poszt-neo-transzavantgarde, modern művész vagyok, aki installációkkal, meg performanszokkal dolgozik, és csak azoknak festek portrét, akik orvosi igazolást hoznak arról, hogy idegileg rendben vannak, és nem omlanak össze, ha elibük rakom a kész képet. -    Bízhat bennem művész Úr! A napokban nyertem meg az egyik gagyi-tv túlélő show-ját, meg aztán anyósomat is látom minden nap, nem beszélve az ivócimborámról, aki ha magába locsol tíz felest, úgy néz ki, mint akin keresztülment egy hómaró. Szóval, edzett vagyok, elhiheti. -   Ember! Ez egy dolog, de a felhőtlen műélvezethez nemcsak néz...

Azt mondja az egyik szomszédom (aki lusta, mint a dög), hogy el akart menni dolgozni, mert a neje kiteszi a szűrét, ha nem keres hamarosan valami munkát magának. A baj csak az, hogy egy életunt lajhár is kapkodó idegbolondnak tűnik ehhez az emberhez képest. Mivel, undorodik mindenféle fizikai tevékenységtől, kevésbé megerőltető munkára jelentkezett. Bement a rendőrségre, hogy vegyék fel Őt, fekvőrendőrnek. Ott meg azt mondták neki, hogy sajnos ezt a munkakört már reggel betöltötték, de jöjjön vissza délben, mert akkorra már biztosan lesz üresedés. Vissza is ment volna ez a hígvelejű, de a hidegfront (ami közelgett) kissé megemelte az IQ-ját és emiatt ágynak esett. Ilyenkor meleg sót szokott alkalmazni, ami lehúzza azt neki, 50 alá. A meleg sót vagy a homlokára teszi vagy a zsíros kenyérre. (A hatás ugyanaz.) Népi gyógymód még erre a nyavalyára az is, hogy ha érezzük a „bajt”, száraz gyertyalángot hordunk körbe a spájzban addig, ameddig az ott tárolt tokaszalonna meg nem ...

Néhány hónapja annak, hogy a népszerű operaénekest, Plácido Domingot, 70. születésnapjára egy gálakoncerttel lepték meg tisztelői. A koncerten ajándékként egy kortárs „mű” is elhangzott. A zenészek a mű részeként, prüsszögtek, kolompoltak, autó-felnit ütögettek, huhogtak a közönség és az ünnepelt nagy örömére. (Igaz, a „mű” hallatán én is könnyesre röhögtem magamat.)    Látva ezt az elsöprő sikert elhatároztam, összehozok egy kortárs zenekart. Igaz, semmi képzettségem és tehetségem nincs hozzá, de ehhez nem is kell - ugyanúgy, mint a „kortársfestészethez”. Lényeg, hogy a „muzsika” a kor szellemét idézze.  Koncertet már holnap este akarunk tartani, mivel itt (a kortárs-zenészeknél) nincs szükség zenekari próbákra. Sőt, az kifejezetten ártalmas lehet! (Még majd, tévedésből valamiféle dallamot és harmóniát hoznánk ki a „szerszámokból”, amitől rögtön meg lehetne kérdőjelezni a „kortársiasságot”.) Ki is néztem már néhány tehetséget, hangszerfajták szerint. Rézfúvósoknak, P...

A két haverom, akikről már írtam a Valentin nap kapcsán, azzal állt elő, hogy illedelmesen meg kéne ünnepelnünk a Halloweent, mert tavaly is kitűnően szórakoztak vele, meg mit mondanak az amcsik, ha nem majmoljuk őket szakadatlanul. Így is lemaradásban vagyunk hozzájuk képest, mert ők már régen magukévá tették a mohácsi busójárást, meg a hollókői locsolkodást.    Az egyik cimbora, amelyiknek az IQ-ja szinte mérhetetlen, azt vette az agyába, hogy az idén, az anyósát fogja ijesztgetni, mert az most hatvankilenc éves és jobb állapotban van, mint Ő, ez pedig tűrhetetlen - szerinte.  A múltkor, amikor a hátsó udvarban a kandisznó megkergette az öreglányt (a havernál szerencsére mindig van stopperóra), akkor százon, 7,2 másodpercet futott úgy, hogy a kertkaput is „csont nélkül” ugrotta.  A haver, könyörgésre sem nyitotta ki neki, mondván, nem azért zárta be, hogy most meg nyitogassa! A disznó is értetlenül nézett maga elé, mert ilyet még ő sem látott. A cimbora, meg is vet...