Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Hülyének nézés V.

A hülyének nézés egy szépen csillogó gyöngyszemével lettem „gazdagabb” nemrég, amikor belekukkantottam az első számú hülyének néző csatorna esti „híradásába”.  Szinte hihetetlen, milyen primitív módon próbálkoznak a hülyének nézéssel. (Nem szó szerint idézve a történteket, mert a jelenség a lényeg.)    Azt mondja a súgógépről hazudozó leányka: "Máris kapcsoljuk Maris-1 nénit, aki (valami miatt) éppen most tölti ki a „papíralapú kérdőívet”. Stábunk a legjobbkor érkezett X város Y utcájának a Z szám alatti házba, mert Maris-1 néni éppen most fejezi be a tippelést az előtte fekvő papíron, és még nem nyálazta le a borítékot sem. (Ezért aztán el tudja mondani majd azt a szöveget, ami hogyhogy nem - de valahogyan mégis - szóról szóra megegyezik azzal, amit elvárunk tőle.)"  Kapcsolás: A képernyőn az látható, amint Maris-1 néni elmélyülten ikszelget, majd nyálaz, leragaszt (a visszaküldéshez), és elmondja, hogy neki a saját véleménye az, ami a másoké is, és ebből ...

"Vidéki"

 Kis hazánkat kétféle náció lakja. Az egyik a vidékiző, a másik meg a „vidéki”. Az előbbi veszettül vidékizik - ha „vidékit” lát, az utóbbi meg bambán eltűri azt. (Igaz, az eszesebbje nemigen!) A két népcsoport nem egymás mellett, hanem egymás felett helyezkedik el térben és rangban is. (Persze, a vidékizők hiedelme és szemszögéből nézve: a „vidéki” lent, ők meg fent.)    A vidékiző nem elmegy ebbe vagy abba a faluba, városba, hanem „lemegy vidékre”. Még akkor is, ha történetesen Mátraházára vagy a Galyatetőre indul. Bekapcsolja a visszagurulás-gátlót, és minden OK. Baromira szeret lefelé menni, ha felfelé megy is - elvégre „vidékről” van szó!    Az egyik ismerősöm meséli, hogy az egyik vidékiző (közeli) rokona - aki azért költözött „fel” a többi vidékiző közé, mert a faluban ahol élt, nem volt se színház (ó, mily' tragédia!), se Mecdonald’s (mert ugye szériamoslék nélkül nem élet az élet) sőt húgyszagú aluljáró és lépcsőház sem - odaszólt neki telefonon (né...

Banán Köztársaság

- Aggyon az Isten, Elisa mujer! - Neked is, Pedro fiam! Mi járatban vagytok errefelé, ahol az óriás tukán se jár? - Arra vagyunk kíváncsiak, hogy s mint mennek a dolgok ezen a banditos taposta vidéken, Elisa mujer? - Megyegetnek, megyegetnek, de sajna, kicsi a nyugdíjam! A napi betevő banánra sem fussa, pedig egy banánköztársaságban alanyi jogon kéne annak járnia. - Akkor baromi nagy mázlija van, Elisa mujer! Mi azért jöttünk, hogy megkérdezzük: akarja-e, hogy alaposan kitömjük a maga bukszáját? - Ereggyé má, Pedro fiam! Öreg vagyok én mán ahhoz. (Hányan is lennétek?) - Csak néhány újságíró, öt tv-stáb, tíz testőr, meg kéttucatnyi tányérnyaló bandatag jönne, no meg maga a bandavezér. Mindannyiunk amigoja és védelmezője - akit már hírből is tetszik ismerni. Tudja, ő akarta a napokban kirabolni a Bogota és Caracas között ingázó postavonatot. Csak azért nem jött össze neki, mert a síneket már húsz évvel ezelőtt áthelyezték 150 kilométerrel délebbre. Ezért aztán hiába várta martalócaival...

Anyák napja Május 7. Vasárnap

Nagyítás ITT .

Pártalapítás

- Szevasz, kis haver! Miben sántikálsz már megint? A szemed sem áll jól! - Most éppen pártalakításban „utazom”. - Aztán mi lesz a pártod neve, lókupec? - Kétagyú Ökör Párt. - Hűha, ez nem semmi! - Kezdőbetűit illetően, KÖP. Anyósom lesz a kampányfőnök – a szűkre szabott szája miatt. (Úgy néz ki az öreg bige, mint aki állandóan csücsörít.) A sógorom meg a pénztáros lesz, aláírás jog nélkül, mert olvashatatlan az írása. Kínából is ezért zavarták haza. Szomszéd Pityu pedig, a pártetikát fogja kézben tartani és csak az lophat majd nálunk - ha kormányon leszünk – akinek hátul van az ülőgumója. - Indultok már a jövő évi parlamenti választásokon is? - Naná! Van ránk igény. - Ezek szerint lesz annyi rátok szavazó „kétagyú ökör”, amennyi az 5 százalékos bejutási küszöbhöz kell. - Miért ne lenne? - Na de ki hallott már kétagyú ökörről? Az egyagyú is ritkaság számba megy. Mekkora tagságra számítotok? - A partunkba való belépéskor nem vizsgáljuk azt, hogy az jelentkezőnek há...

Tanácsadó

- Adjon isten, Jani bá! Hallom, tanácsadást vállalt – jó kis summáért.   - Muszáj volt, mert Bözsi nénédet nehéz tisztességes munkával kitartani. - Arra tetszik célozni, amikor ki tetszett tartani szegény asszonyt a tizedik emeleti ablakon, majd kettőt tetszett tapsolni? - Dehogyis, az nem került olyan sokba. Csak egy talicska földet kellett abba a kráterbe visszatölteni, ami a becsapódása miatt keletkezett. - Hogyan találtak magára mint leendő tanácsadóra? - Akkor figyeltek fel rám, amikor nemrég az asszonynak adtam egy nemzetközi mércével is nagyra értékelhető tanácsot. - Mit ajánlott neki? - Hát, hogy fogja be a pofáját! - Ez a projekt végül is megvalósult a gyakorlatban? - Nem, ezért egy átfogóbb, hosszú távú útmutatást vázoltam fel előtte, ami megfelelő választ adhat a távolabbi jövőre nézve is. - Miért, mit mondott neki? - Hogy ugorjon a kútba! - És? - Azt mondta, hogy hatástanulmány nélkül nem vág bele ilyesmibe.   - Pótlásul a hatástanulmányt kivel te...

Lejárató kampány

Azt mondja a haverom (az, amelyik még nálam is hülyébb), hogy nem ér rá velem diskurálni, mert ezer a dolga.  - Ilyenkor - hétvégén - nem jársz lopni?   Akkor miben sántikálsz, nokedli? - faggattam.  - Hát, belekezdtem egy lejárató kampányba.  - Aztán kit akarsz lejáratni, te bugris?  - Megint nősülni akarok, de van két fazon, akik ugyanarra a csajra aspirálnak, amelyikre én. Ezeket akarom előtte teljesen besározni annyira, hogy amikor már ki sincsenek az általam rájuk kent szutyokból, a leánynak ne lehessen más választása rajtam kívül.  - Nem vagy biztos abban, hogy egyébként téged választana?  - Az egyik figurának (ezek közül) nem sok az esélye velem szemben, mert ő is évekig abba a tyúkólba járt lopni, ahová én. Csak előbb lebukott. Vele könnyen elbánok. A másik viszont nem „szakmabeli” és még csak nem is,”a mi kutyánk kölyke”. Ezért kell keményen lejáratni. Nehogy már ő tűnjön a jobb(ik) partinak a csajszi szemében!  - Na de ...

Oszt mé?

- Kis Pubi, tudtad, hogy amíg neked hetvenezer, addig másnak hetvenmilliárd?  - Oszt mé?  - Ugyanazért, amiért neked csak egy kivénhedt ruszki tévéd van a hatvanas évekből (egy példányban), másnak meg szobafal nagyságú, öt millás ívelt, UHD-s OLED, szuperlapos csúcstechnika a legújabb szériából – mind a nyolc szobában. Azt mondják, a tiéden olyan hangyás a kép, hogy csak akkor látni rajta valamit, ha előtte lefújod Chemotoxszal. Emiatt minden este bokáig jártok a döglött hangyában. Ráadásul még mindig van rajta kilenchavi törlesztés is. Ezért nem dobhattad ki eddig – pedig már néha olyan kásás rajta az adás, hogy elég csak hozzágondolni a libacombot, és máris van mit enni aznap. Tömhetitek magatokba a ludaskását. Hát nem mondom, tudtok élni!  - Azt is mondják, úgy akartál lapos tévéhez jutni, hogy kiklopfoltad az öreg Junosztyot, de az nem lett sokkal laposabb, csak szemcsésebb.  - Oszt mé?  - Mert amíg másnak kétezer hektár földje van, addig neked c...

Hülyének nézés IV.

Ebben a részben a hülyének nézés egy konkrét példáját, sőt iskolapéldáját, de még inkább az ékkövét fogom a maga briliáns, csillogó valóságában okulásként bemutatni. A tévében beszél a hülyének néző, és a beszéde vége felé azt mondja: - Magyarország megvédi a magyar embereket!  Azannyát! Nem semmi!  Olyat már hallottam, hogy a magyar emberek megvédték Magyarországot, a hazájukat, sőt sokszor az életük árán is megpróbálták (nem mindig rajtuk múlott, ha néha nem sikerült), de hogy ez fordítva hogyan működik, az számomra rejtély. Mint ahogy az is, miért tapsolta ezt meg (szervilis módon) az a néhány száz figura, aki a helyszínen (valami miatt) éppen ott volt. Egyetlen egy józan agyú sem akadt köztük, aki felkiáltott volna, hogy: - Ácsi, gyerekek! Rázzuk már meg a vízműveket a nyakunkon, mielőtt pirosra tapsikoljuk a „dolgos” tenyerünket! Mit beszél ez? Magyarország megvédi a magyar embereket?  De sajna nem volt köztük egy tökös mikulás sem, aki csitította volna a...

Mert azok is csak …

Azt mondja a haverom (aki szellemóriásnak született, de valami miatt soha nem tudta kiaknázni az ebben rejlő lehetőségeket), hogy ezután is azokra fog szavazni, akikre eddig.  - Aztán miért? - kérdezem tőle.  - Azért, mert nincs antennatíva! - Mi nincs, te féleszű? - Hát antennatíva!  - Mit akarsz, te szerencsétlen? Szavazni, vagy tévécsatornákat fogni?  - A tv leadta tegnap, hogy nincs antennatíva: a többiek is csak azért nem loptak eddig, mert nincsenek hatalmon.  - Ki csepegtette abba az üres fejedbe ezt a rablómesét, te majom? Hallom, hogy valamiféle közvélemény-kutató is járt nálad, aki alig tudott kicsalogatni az ágyneműtartóból. Miért bújtál oda, húsos pite?  - Mert én egy rejtőzködő szavazó vagyok!  - Nem mondod?! És miért muszáj rejtőzködnöd?  - Mert nincs antennatíva!  - Mindig ilyen tompa voltál, vagy csak fokozatosan váltál azzá? Anyád azt mondja, hogy rétegekben rakódott rád a hülyeség. Ezért ilyen „stabil” ...