Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Evolúció II.

Legutóbb ebben a témában a legilletékesebbel, mindannyiunk ősapjával (vagy ősanyjával) beszélgettem – egy 4,5 milliárd évet tisztességben megért mikroorganizmussal – aki segített megérteni a földi élet kialakulását, annak minden fonákjával együtt. Most megint eszmét cseréltünk, de a „történet” egyszerűbb kérdéseit feszegettem csak. Ebből ért a magamfajta – meg a nem magamfajta is.  Őspapi! Mondj valamit a tyúk és a tojás keletkezéséről, melyik látta meg először a napvilágot? (No meg a fazekat vagy a rántottás serpenyőt!)  A kérdés eleve elhibázott, mert nem számol egy harmadik szereplővel, a kakassal. Ha nincs kakas, nincs szaporodásra alkalmas tojás sem. Tehát nemcsak a tyúknak, de a kakasnak is elő kellett jönnie a semmiből, ráadásul ugyanakkor, mert ha elkerülik egymást időben és térben, akkor nincs „lamúr”, sem kis tojáska. Egyébként felháborító ez a feminista hozzáállás, ahogyan megpróbálják egyesek elhallgatni az egyik renitens leszármazottam szerepét ebben az „ügyben”. Ped...

Evolúció

Legutóbbi két írásomban a „demokrácia” nevű hinta-palintáról írtam „tudományos” megközelítésben, most pedig az úgynevezett „evolúcióról” körmölök le néhány keresetlen gondolatot. Charles Robert Darwin (továbbiakban Karcsi bá) elmélete szerint a földi élet kialakulásához Istennek semmi köze. (Azóta már biztosan tudja, mi az igazság!!!) Szerinte és az ő elméletét követő későbbi okostojások szerint is a különböző fajok eredete egy közös őstől származtatható. Mégpedig egy, az ősrobbanás után megszilárdult földgolyóbisra tévedt mikroorganizmustól. Karcsi bá ugyan nem hivatkozott rá, de a későbbi „túdós” mikulások szerint a szerves mikróba egy másik naprendszerből kerülhetett ide, mert a mi naprendszerünkben (a földön kívül) nem létezik élet. A másik galaxis pedig nem itt van a szomszédban! Az út (még toronyiránt, árkon-bokron keresztül is) cirka 2 milliónyi fényévet tesz ki – természetesen, ha rendesen szedi az ember a lábát, és nem áll meg minden parkolóban pisilni vagy káv...

Demokrácia II.

Legutóbb ennek a jól kiagyalt átverő show-nak az ókori eredetéről és gyakorlatáról írtam néhány mondatot, most pedig (ugyancsak ennek) a kamu-cirkusznak az újkori, felújított változatán mélázok el ebben a rövidke írásomban.   Azért a „kamucirkusz” kifejezés, mert ezt az igazitól csupán az különbözteti meg, hogy itt a közönséget „szórakoztató” „artistáknak” nincs szükségük valódi teljesítményre, különleges képességekre és lélegzetelállító produkciókra. Elég, ha bamba a közönség. A közönség meg (tisztelet a kivételnek) szeret bamba lenni. Sőt bolondul azért, hogy bamba lehessen. Van olyan „közönség”, amelyik szinte szomjazza a hülyeséget meg a hülyítést. Személyes sértésnek venné, ha az újkori átverő show-ban nem vehetne részt. No, nem mint átverő, hanem mint átvert. Ha nincs meg a napi betevő átvertsége, depresszióssá válik, és kész a vonat alá feküdni, mondván: minek éljen az ember, ha már hülyének sem nézi senki! Van olyan „közönség” is, amelyik a kamucirkusz „művészeit”...

"Demokrácia"

„A demokrácia (demokratia) görög eredetű szó, a démosz (nép) és kratein (uralom) szavakból jött létre. Jelentése: népuralom.” (Wikipédia) Amikor a görögök kitalálták ezt a velejéig rafinált parasztvakítást - Periklész alatt (i. e. 444-429) a tűző mediterrán napsütésnél lustálkodva, egyiküknek sem fordult meg a fejében az, hogy a szót (és a jelentését is) sok mindenre használják majd a politika újvilági csörtetői, csak arra nem, hogy a népuralom valaha is megvalósuljon – akár egyetlen országban is. Platón és Arisztotelész nem is sejtette annak idején, hogy az utókor szélhámosai milyen gátlástalanul visszaélnek majd apáik „találmányával”. De az is lehet, hogy az ókori ráérők éppen ezért találták ki. Az újkori senkiházik csak élnek vele! Soha nem fogjuk ezt már megtudni. Arisztotelész ugyanakkor tudta (mert nem volt egy buta figura, meg aztán Platón is felhomályosította őt erről), hogy a „népuralom” egy fából készült vaskarika. Éppen ezért arra adta a fejét, hogy az athéni egyetemen re...

Tüntetés

Szevasz, haver. Voltál tüntetni? Nem, minek lettem volna? Ilyen hidegben, meg aztán ezekkel? Miért? Melegben voltál már és nem ezekkel? Hülye lennék melegben tüntetni akkor, amikor ezek meg henyélnek az árnyékban odahaza! Van olyan időjárásfajta, amikor hajlandó lennél tüntetni ezekkel vagy ezek nélkül? Van bizony! Nocsak, és melyik az? Az, amikor a hőmérséklet bőven meghaladja a 25 C fokot, de nem több, mint 24 C fok – egy hajszállal sem! Azannyát! Hazafias egy figura vagy, az már biztos! Akkor hát az ilyen „ideális” hőmérsékleti viszonyok mellett ott lennél, ha esik, ha fúj – ha jól értem? Bolondnak nézel te engem? Esőben tüntetni? Normális ember az eresz alatt áll olyankor – nem pedig tüntet. Rázd már meg a fejed, cimbora! Ne akard, hogy kacsává ázzak mások miatt! OK, de ha csak fúj, akkor mennél, ugye? Dehogy is mennék, nem vagyok én őrült! Az épeszű ember, amikor fúj, nem csinál forradalmat. Ilyenkor csak a szélkakas dolg...

Jani bá

Adjon az Isten, Jani bá! Miért van bedeszkázva a szemüvege, talán szavazni megy megint? Dehogyis! Az asszony nem akarja, hogy naphosszat sasoljam guvadt szemmel a szomszéd Julist a három ikszes eleje miatt. De hát mitől fél Bözsi néném? A szomszéd csaj csak húszéves, magát meg már a vonyat is ingyen viszi – már amikor fel tud rá kapaszkodni. Hát éppen ez az! Mert ha Bözsi nénédtől legalább tíz évvel lenne vényebb a Julis és nem negyvenöttel fiatalabb, akkor az én Bözsim is olyan nyugodt lenne, mint a solti Duna-ág – alacsony vízállásnál. Amióta nem beszéltünk, teljesen ki tetszett gömbölyödni, Jani bá. Tokásabb lett, mint a tasmániai majmok az esős évszak után. Megette mind az öt kiló krumplit, amit annak idején a szavazatáért kapott, vagy be tetszik tudni osztani 4 évre? Ha jól számolom, 1,2 gramm jut egy napra (meghámozva még ennél is kevesebb). Adtak hozzá kalbászt is, vagy csak mangalica füstölt oldalas járt hozzá alanyi jogon? Azt nem, de kaptunk ...

Színházi világnap

A "színházi világnap"-ot a világ minden országában évente egyszer megtartják, megünneplik, beszélnek róla, vagy éppen figyelmen kívül hagyják. Évente egyszer! A kicsire szabdalt hazánkban ez máshogyan működik. Nálunk az év mind a 365 napján színházi világnap van. Ha pedig „világnap”, akkor úgy illik, hogy erre az alkalomra írt színdarabbal emeljék az „ünnep” jelentőségét és az ide passzoló hangulatot. Ezt a remekművet minden alkalommal elő lehet adni, amikor igény van rá. A színművet a bohózat, a tragikomédia és a melodráma mixelése okán, tömeghülyítő katyvaszként is szokás emlegetni. Ám a nagy érdeklődésre való tekintettel már 9 éve telt házakkal adják. Prolongálva pedig 2022 tavaszáig van. (A „meló-dráma” műfaja akkor lép be, amikor a hazai melósnak röhejesen és többszörösen alacsonyabb a bére, mint a nyugati kollégájáé.) A darab címe: „NEM KELL MINDIG KAVIÁR!”  Alcíme pedig: „Lejárt konzerv, vagy amit akartok....” A történet kétszereplős. Főhőse az ...

Embertípusok

A hülyeséget, a kapzsiságot és a túlszaporodást egyre nehezebben bíró Földünkön háromféle embertípus létezik csak - nem több és nem kevesebb! Ők azok: a tájékozott, a tájékozatlan és a haszonélvező. A tájékozott térfogata legoptimistább becslések szerint is csak 18% , a tájékozatlané 80, a haszonélvezőé pedig mindösszesen 2, azaz kettő százalék. A tájékozottat arról ismerhetjük fel, hogy tájékozott. Igaz, nem sokra megy vele.  A tájékozatlant meg arról, hogy feltétel nélkül, betegesen imádja a haszonélvezőt. Szinte bolondul érte!  A haszonélvezőt pedig arról, hogy fáradhatatlanul tudja élvezni a hasznot – nemcsak a sajátját, hanem az előbbi kettőét is.  (Főleg azt!) A tájékozott tudja, hogy az ő hasznát is a „kétszázalékos” élvezi – ezért tájékozott. Szüntelenül morog érte, de a 18%, az csak 18% - akárhonnan is nézzük! A tájékozatlan pedig - aki gyárilag szintén tájékozottnak lett összerakva, de akit a tájékozatlanokból álló környezete, valamint a haszonélvező ...

Rénszarvas

- Adjon az Isten, Jani bá! Azt beszélik a faluban - miközben könnyesre röhögik magukat az emberek, hogy vadászni volt a messzi északon, és jobb híján ártatlan házi állatokat tetszett puskavégre keríteni. Azt mondják, hogy egy háziasított Rudolf nevű rénszarvas is a gyanútlan áldozatai között van. Úgy hírlik, hogy szegény pára annyira szelíd volt, hogy mit sem sejtve oda akart menni Jani bához, mire maga váratlanul lepuffantotta, mint egy veszett kutyát. Szegény, ott azon nyomban eldőlt, mint a krumplis zsák. De ez még semmi! Rá is tetszett térdelni a nyakára, és büszkén fényképezkedett, mint Kittenberger Kálmán annak idején Afrikában - a többmázsás elejtett hím oroszlánokkal. (Annyi különbséggel, hogy ő soha nem térdelt volna rá egy elejtett állat nyakára sem – tahó módon.) Meg aztán, annak ellenére, hogy a nyakán térdelt a jószágnak, nem tetszett észre venni a fülére rögzített krotáliát (bilétát), ami szegény Rudinak a házi „rendszáma” volt. Ilyen alapon, valamelyik jász, vagy csong...

Gyuri bá

- Hajrá, nevelőapám, hajrá, Gyuri bá! - Szerencséd, hogy nevelőapádnak szólítottál, nevelt fiam! - Segíts már nekem abban, nevi-api, hogyan kábíthatnám tovább a követőimet, mert az utóbbi időben sokan hátat fordítottak nekem, és ez a tendencia egyre fürgébb. Talán nem hiszik el a dedós meséimet, miszerint a rénszarvasok is tudnak repülni? Meg azt sem, hogy a Jancsi gyerek kerek erdeiben az a természetes jelenség, hogy gomba helyett luxus kastélyok bújnak ki az avar alól? Mit csináljak azért, hogy aki mostanra elalélt az emberi „nagyságomtól”, az úgy is maradjon? - Hát, ami igaz, az igaz – ha így haladsz – lassan már csak a vejed fog megsüvegelni. Ezért kiagyaltam egy ördögi tervet, ami késleltetheti a most még odaadó híveid elpárolgását (a közeledből is). - Mondj valamit, Gyuri apu, mert mi tagadás, már emiatt teljesen idegállapotban vagyok! Tegnap Vásárhely, most meg a csengeri mosónő! Mi jöhet még, nevelőfaterom? Tudom, hogy – mint mindig - rád számíthatok! - Na, figyelj, nevelt ...