Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 6, 2011

Halloween

A két haverom, akikről már írtam a Valentin nap kapcsán, azzal állt elő, hogy illedelmesen meg kéne ünnepelnünk a Halloweent, mert tavaly is kitűnően szórakoztak vele, meg mit mondanak az amcsik, ha nem majmoljuk őket szakadatlanul. Így is lemaradásban vagyunk hozzájuk képest, mert ők már régen magukévá tették a mohácsi busójárást, meg a hollókői locsolkodást.    Az egyik cimbora, amelyiknek az IQ-ja szinte mérhetetlen, azt vette az agyába, hogy az idén, az anyósát fogja ijesztgetni, mert az most hatvankilenc éves és jobb állapotban van, mint Ő, ez pedig tűrhetetlen - szerinte.  A múltkor, amikor a hátsó udvarban a kandisznó megkergette az öreglányt (a havernál szerencsére mindig van stopperóra), akkor százon, 7,2 másodpercet futott úgy, hogy a kertkaput is „csont nélkül” ugrotta.  A haver, könyörgésre sem nyitotta ki neki, mondván, nem azért zárta be, hogy most meg nyitogassa! A disznó is értetlenül nézett maga elé, mert ilyet még ő sem látott. A cimbora, meg is vette már egy héttel e