Árokparton, selymes füvön Legelgetünk külön-külön, Pulikutya körbeugat, Mutatja a helyes utat, A juhász is itten álla, S a botján nyugszik álla. Nézegeti, van-e birka, Amelyiken dús az irha. Nyírogatnak, ha kell, ha nem, Az akolunk kies panel. Kies panel, ez kell nekünk, Nyirkos alom, ez a helyünk. Nincsen fűtés, minek legyen, Nem úgy, mint a Rózsa”hegyen”. Gazda(g)asszony megfej néha, Nem felejti, nem oly méla, Amikor már nincsen tejünk, Tőkén végzi bamba fejünk. Birka-húsunk felszabdalva, Pörköltként megy az asztalra, A bőrünkre a szűcs lesel', Birka „fronton” ha (elesel), Kikészített irhabundánk Meleget ad, mintha tudnánk. Nem tudjuk, hisz ez az énünk, A tükörbe sose nézünk. Tükör helyett mindent hiszünk, Pocsolya az ivóvizünk. De: Mit tehetünk, ezek vagyunk, Erre képes a mi agyunk, Birkamódra legelészünk, Ez marad az osztályrészünk. Tisztelet, az egyre több kivételnek!
Amiről nem érdemes hallgatni!