Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 4, 2017

20 tojás

- Aggyon az Isten, Jani bá! Hallom, kapott tegnap valakitől 20 darab tojást ajándékba, szép narancssárga csomagolással és az ajándékozó nevével ellátva.  - Kaptam bizony! Hálát adhatunk a jó Istennek azért, hogy vannak ilyen politikusaink. Rájuk szavazunk majd ezután is a Bözsimmel - az már biztos!  - Aztán tud-e arról, Jani bá, hogy ugyanakkor, több ezer ideiglenesen hazánkban tartózkodó, kamu lakhellyel bejelentett külföldi (aki soha nem dolgozott Magyarországon, nem fizetett ide járulékot és adót, de még csak nem is magyar gyökerű), 360 ezer forintot is zsebre dughat röhögve - a maga 20 tojásával szemben! Ráadásul azok havonta, maga meg négyévente. Nem fél attól, hogy felveti magukat a jólét?  - Bözsimet kell majd talán egy kicsit visszafognom, mert hajlamos a rongyrázásra. Most is a 20 tojásból rögtön megsütött kettőt rántottának.   - Ezek szerint gyorsan úrrá lett rajta az újgazdag kivagyiság, pedig a mondás is azt tartja, hogy „több nap, mint tojás”! Legközelebb megint