A magyar nyelv sokszínűsége, árnyaltsága, találékonysága, rafinériája és logikája páratlan a világon. Egy idegennek nagyon nehéz megértenie, tágra nyílt szemmel csodálhatja csak, milyen bravúros ügyességgel használjuk, és teszünk különbséget pl. szóösszetételekben az elvileg ugyanazon élőlényt, tárgyat, fogalmat jelentő szavak szinonimáinak említésénél, mondatba foglalásánál. Mert ugye: A bótban nem sertéssajtot szoktunk vásárolni, hanem disznósajtot. A gusztustalan, faragatlan ember sem sertéskedni szokott, hanem disznólkodni. A sztrapacskára sem birkatúrót teszünk, hanem juhtúrót. A gyerekünkkel sem marhatejet itatunk, hanem tehéntejet. Viszont a jó pörkölt sem tehénhúsból van, hanem marhahúsból. A bográcsban sem juhgulyás szokott főni, hanem birkagulyás. De nem is birkasajtot nassolunk (már amikor néha-néha „fussa” rá), hanem juhsajtot. A ludaskását sem libás kásának ismerjük, mint ahogyan a kutya hideget sem eb hidegnek. Vasárnap délben pedig nem baromf
Amiről nem érdemes hallgatni!