Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2017

"Vidéki"

 Kis hazánkat kétféle náció lakja. Az egyik a vidékiző, a másik meg a „vidéki”. Az előbbi veszettül vidékizik - ha „vidékit” lát, az utóbbi meg bambán eltűri azt. (Igaz, az eszesebbje nemigen!) A két népcsoport nem egymás mellett, hanem egymás felett helyezkedik el térben és rangban is. (Persze, a vidékizők hiedelme és szemszögéből nézve: a „vidéki” lent, ők meg fent.)    A vidékiző nem elmegy ebbe vagy abba a faluba, városba, hanem „lemegy vidékre”. Még akkor is, ha történetesen Mátraházára vagy a Galyatetőre indul. Bekapcsolja a visszagurulás-gátlót, és minden OK. Baromira szeret lefelé menni, ha felfelé megy is - elvégre „vidékről” van szó!    Az egyik ismerősöm meséli, hogy az egyik vidékiző (közeli) rokona - aki azért költözött „fel” a többi vidékiző közé, mert a faluban ahol élt, nem volt se színház (ó, mily' tragédia!), se Mecdonald’s (mert ugye szériamoslék nélkül nem élet az élet) sőt húgyszagú aluljáró és lépcsőház sem - odaszólt neki telefonon (némi affektussal), hog

Banán Köztársaság

- Aggyon az Isten, Elisa mujer! - Neked is, Pedro fiam! Mi járatban vagytok errefelé, ahol az óriás tukán se jár? - Arra vagyunk kíváncsiak, hogy s mint mennek a dolgok ezen a banditos taposta vidéken, Elisa mujer? - Megyegetnek, megyegetnek, de sajna, kicsi a nyugdíjam! A napi betevő banánra sem fussa, pedig egy banánköztársaságban alanyi jogon kéne annak járnia. - Akkor baromi nagy mázlija van, Elisa mujer! Mi azért jöttünk, hogy megkérdezzük: akarja-e, hogy alaposan kitömjük a maga bukszáját? - Ereggyé má, Pedro fiam! Öreg vagyok én mán ahhoz. (Hányan is lennétek?) - Csak néhány újságíró, öt tv-stáb, tíz testőr, meg kéttucatnyi tányérnyaló bandatag jönne, no meg maga a bandavezér. Mindannyiunk amigoja és védelmezője - akit már hírből is tetszik ismerni. Tudja, ő akarta a napokban kirabolni a Bogota és Caracas között ingázó postavonatot. Csak azért nem jött össze neki, mert a síneket már húsz évvel ezelőtt áthelyezték 150 kilométerrel délebbre. Ezért aztán hiába várta martalócaival