Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 3, 2019

Evolúció

Legutóbbi két írásomban a „demokrácia” nevű hinta-palintáról írtam „tudományos” megközelítésben, most pedig az úgynevezett „evolúcióról” körmölök le néhány keresetlen gondolatot. Charles Robert Darwin (továbbiakban Karcsi bá) elmélete szerint a földi élet kialakulásához Istennek semmi köze. (Azóta már biztosan tudja, mi az igazság!!!) Szerinte és az ő elméletét követő későbbi okostojások szerint is a különböző fajok eredete egy közös őstől származtatható. Mégpedig egy, az ősrobbanás után megszilárdult földgolyóbisra tévedt mikroorganizmustól. Karcsi bá ugyan nem hivatkozott rá, de a későbbi „túdós” mikulások szerint a szerves mikróba egy másik naprendszerből kerülhetett ide, mert a mi naprendszerünkben (a földön kívül) nem létezik élet. A másik galaxis pedig nem itt van a szomszédban! Az út (még toronyiránt, árkon-bokron keresztül is) cirka 2 milliónyi fényévet tesz ki – természetesen, ha rendesen szedi az ember a lábát, és nem áll meg minden parkolóban pisilni vagy káv