Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: december 10, 2021

Állítsuk meg Márki-Zayt! II.

  Előző írásomban is nyomatékosan ajánlottam ennek a fickónak a megállítását, de most már komolyan mondom, hogy be kell vetnünk ellene mindent, mert ez nem ismeri a fair play szabályait, még távolról sem.       Odáig vetemedett, hogy Brüsszel megállítása helyett Brüsszel meglátogatását választotta álszent módon. Megilletődve kereste fel azt az emlékhelynek nyilvánított házat is, ahol (mementóként) az a bizonyos ereszcsatorna található, és amelyiket ereszkedésre (lecsúszásra) használt valaki nem is olyan régen. Nem igaz, mi mindent meg nem enged magának ez az ember! Még jó, hogy nem koszorúzott is! Ettől még az is kitelne! Megdöbbenve láthattuk volna a tévében, amint a vörös szőnyegen Petya, Brüsszel főpolgármesterével együtt ellép a díszszázad előtt, majd két szalutáló katona közreműködésével elhelyezik a megemlékezés és a tisztelet koszorúját minden idők leghíresebb horganyzott bádogcsöve előtt. De emléktáblát is avathatott volna ugyanott - ha ennyire nem bír magával ez a rezsi-mumus.