- Jani bá! Hallom, a fia szóvivői „munkát” kapott - méghozzá főállásban! - Hát, jobb híján kénytelen volt elvállalni ezt az embertelenül nehéz melót. Nem tudom, hogyan bírja majd a napi 10 perces „megfeszített” robotot ez a törékeny gyerek. Nincs hozzászokva az ilyen rabszolga gürihez. - Miért lenne törékeny? Harminchét éves, 120 kiló, és eddig egy percet nem dolgozott, csak teniszezni járt! - Éppen ezért! Az volt az álma, hogy elszegődik államtitkárnak, de ott azt mondták neki, hogy mind a háromezer-ötszáz államtitkári hely betelt. Várjon addig, ameddig valamelyik feljebb nem lép a létrán, vagy vissza nem megy a kőművesek mellé segédmunkásnak. Egyébként is a már felvett államtitkárokhoz képest ő túlképzett (mármint a fiam), mert magán úton tanult meg biciklizni. (Azóta ezt a útszakaszt ugyan államosították, de hiába hivatkozott rá a gyerek.) - Most akkor…..? - Nincs mit tenni, vinni kell a szót látástól mikulásig, mert erre vették fel. Mondtam is neki: Ne búsulj, fiam,
Amiről nem érdemes hallgatni!