- Adjon az Isten, Árpi bá! - Adjon neked is, jó gyerek! - Festeget még, festeget még? - Festegetek, festegetek. Mit csináljon az ember reggeltől estig, ha már egyszer erre kapott rá? - Azt mondja meg, Árpi bá, hogy van az, hogy miközben tömérdek vásznat összekent idáig (igen szorgalmasan), szórta a festéket, mint bolond a lisztet, ennek ellenére egy nyamvadt Munkácsy-díjat sem tudott eddig bezsebelni magának. Mindannyiunk szégyenére! Én például azt is letagadom, hogy egy alkalommal véletlenül ugyanarra a vonatra ültem, amin maga is rajta volt. - Hát…hát…. - Ne hápogjon, Árpi bá! Az utcánkban már a legvisszamaradottabb hülyegyerek is 8-10 Kossuth-díjjal a nyakában játszadozik az árokparton, maga meg díjtalan, mint egy „nyeretlen kétéves”. Nem pironkodik emiatt? - Mit mondjak erre? - Ne is szabadkozzon! Ember az olyan, akinek egy megveszekedett Prima Primissima díja sincs akkor, amikor már mind a tízmillióan kaptunk, csak maga nem? Ha lenne egy kis szégyenérzete, égne mint a ta
Amiről nem érdemes hallgatni!