- Adjon az Isten, Árpi bá!
- Adjon neked is, jó gyerek!
- Festeget még, festeget még?
- Festegetek, festegetek. Mit csináljon az ember reggeltől estig, ha már egyszer erre kapott rá?
- Azt mondja meg, Árpi bá, hogy van az, hogy miközben tömérdek vásznat összekent idáig (igen szorgalmasan), szórta a festéket, mint bolond a lisztet, ennek ellenére egy nyamvadt Munkácsy-díjat sem tudott eddig bezsebelni magának. Mindannyiunk szégyenére! Én például azt is letagadom, hogy egy alkalommal véletlenül ugyanarra a vonatra ültem, amin maga is rajta volt.
- Hát…hát….
- Ne hápogjon, Árpi bá! Az utcánkban már a legvisszamaradottabb hülyegyerek is 8-10 Kossuth-díjjal a nyakában játszadozik az árokparton, maga meg díjtalan, mint egy „nyeretlen kétéves”. Nem pironkodik emiatt?
- Mit mondjak erre?
- Ne is szabadkozzon! Ember az olyan, akinek egy megveszekedett Prima Primissima díja sincs akkor, amikor már mind a tízmillióan kaptunk, csak maga nem? Ha lenne egy kis szégyenérzete, égne mint a tarló.
- Hát, nem is tudom…!
- Csak azért mondom, mert ezekkel a plecsnikkel nem kevés zseton is járna. Vehetne magának (az újkorában is silány) barna pulóvere helyett egy másikat. A helyett, amelyikből a molyok is legalább negyven éve kiköltöztek, mert már nem tudtak megélni benne. Igaz, az azt megelőző 20 évben jól elvoltak, miután befészkelték magukat a már akkor 15 éves ruhadarabba. A cipőjét is kicserélhetné, ha primissima-zsozsóhoz jutna, mert az a hír járja, hogy laboratóriumi úton sem lehetne megállapítani, milyen volt az eredeti színe a (már a tatárjárás idején is) elaggott „surranójának”.
De visszatérve a barna pulcsijára. Mondják, hogy azt az utóbbi időkben a mosógépből is csak tésztaszűrővel lehetett kivenni, mert a kora miatt szinte lehetetlenség egyben tartani – egy kiadós mosás után.
A nyaralószomszédja is mindig összerezzen, amikor átmegy hozzá egy pofa vörösborra - a jól kiszolgált barna(?) szerkójában. Retteg is az estéktől szegény. Ezért aztán megjavíttatta a kapuzárat, ugyanakkor árajánlatot kért - egy szakembertől - a bejárat elaknásítására.
- Igaz, ami igaz…..
- Ne magyarázkodjon, Árpi bá! Nem győzünk szégyenkezni maga miatt. Nem csoda, hogy az emberek átmennek az utca másik oldalára, ha maga jön velük szemben.
Az önkormányzat kénytelen volt a falu minden utcájának a másik oldalára is járdát építeni emiatt. Fölösleges költségekbe verte a falut! Nem bántja, hogy az öregasszonyok pusmognak a háta mögött? Csak a vakszerencsének köszönhető, hogy eddig még nem köpdösték meg.
- Hát….
- Szedje össze magát, Árpi bá! Azt akarja, hogy majd csak posztumusz „korában” díjazgassák? Ki fogja annak idején mellére tűzni az „érdemrendet”? Valamelyik huszonötödik századi régész?
- ……..
- Na, azért!
*
- Adjon neked is, jó gyerek!
- Festeget még, festeget még?
- Festegetek, festegetek. Mit csináljon az ember reggeltől estig, ha már egyszer erre kapott rá?
- Azt mondja meg, Árpi bá, hogy van az, hogy miközben tömérdek vásznat összekent idáig (igen szorgalmasan), szórta a festéket, mint bolond a lisztet, ennek ellenére egy nyamvadt Munkácsy-díjat sem tudott eddig bezsebelni magának. Mindannyiunk szégyenére! Én például azt is letagadom, hogy egy alkalommal véletlenül ugyanarra a vonatra ültem, amin maga is rajta volt.
- Hát…hát….
- Ne hápogjon, Árpi bá! Az utcánkban már a legvisszamaradottabb hülyegyerek is 8-10 Kossuth-díjjal a nyakában játszadozik az árokparton, maga meg díjtalan, mint egy „nyeretlen kétéves”. Nem pironkodik emiatt?
- Mit mondjak erre?
- Ne is szabadkozzon! Ember az olyan, akinek egy megveszekedett Prima Primissima díja sincs akkor, amikor már mind a tízmillióan kaptunk, csak maga nem? Ha lenne egy kis szégyenérzete, égne mint a tarló.
- Hát, nem is tudom…!
- Csak azért mondom, mert ezekkel a plecsnikkel nem kevés zseton is járna. Vehetne magának (az újkorában is silány) barna pulóvere helyett egy másikat. A helyett, amelyikből a molyok is legalább negyven éve kiköltöztek, mert már nem tudtak megélni benne. Igaz, az azt megelőző 20 évben jól elvoltak, miután befészkelték magukat a már akkor 15 éves ruhadarabba. A cipőjét is kicserélhetné, ha primissima-zsozsóhoz jutna, mert az a hír járja, hogy laboratóriumi úton sem lehetne megállapítani, milyen volt az eredeti színe a (már a tatárjárás idején is) elaggott „surranójának”.
De visszatérve a barna pulcsijára. Mondják, hogy azt az utóbbi időkben a mosógépből is csak tésztaszűrővel lehetett kivenni, mert a kora miatt szinte lehetetlenség egyben tartani – egy kiadós mosás után.
A nyaralószomszédja is mindig összerezzen, amikor átmegy hozzá egy pofa vörösborra - a jól kiszolgált barna(?) szerkójában. Retteg is az estéktől szegény. Ezért aztán megjavíttatta a kapuzárat, ugyanakkor árajánlatot kért - egy szakembertől - a bejárat elaknásítására.
- Igaz, ami igaz…..
- Ne magyarázkodjon, Árpi bá! Nem győzünk szégyenkezni maga miatt. Nem csoda, hogy az emberek átmennek az utca másik oldalára, ha maga jön velük szemben.
Az önkormányzat kénytelen volt a falu minden utcájának a másik oldalára is járdát építeni emiatt. Fölösleges költségekbe verte a falut! Nem bántja, hogy az öregasszonyok pusmognak a háta mögött? Csak a vakszerencsének köszönhető, hogy eddig még nem köpdösték meg.
- Hát….
- Szedje össze magát, Árpi bá! Azt akarja, hogy majd csak posztumusz „korában” díjazgassák? Ki fogja annak idején mellére tűzni az „érdemrendet”? Valamelyik huszonötödik századi régész?
- ……..
- Na, azért!
*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése