Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február, 2013

Részigazság

A részigazság - mint politikai fegyver – kitűnő találmány! A hülyítés leghatékonyabb fegyvere. Még a leghitványabb és a legostobább politikus is tudja azt az alapvető szabályt, hogy ha a mondanivalója száz százalékban hazugságokra épül, akkor azt csak nehezen, vagy sehogyan sem tudja majd lenyomni a célközönsége torkán. Csak a full-idióták vevők rá, gondolkodás nélkül. A jóhiszemű, de könnyen megvezethető bamba tömeg esetleg szagot is kaphat és elkezdhet kételkedni – ami ugye nem szerencsés. Az értelmeseknek meg feldobott labda, amit csak le kell ütni. Ezért jól be vált módszer a tendenciózus maszlag rafinált elfogadtatására, ha minden összetett mondatuk tartalmaz nyilvánvaló igazságot – akár, a mondani valójuk nagyobb részében is és elég, ha zárójelben, vagy „mellesleg” illesztenek be egy-egy, a tényektől teljesen idegen baromságot, vagy aljas rágalmat. Magyarul: Ha szilvalekvárba keverjük a taposóaknát, az könnyebben lecsúszik a gyanútlan nassoló torkán, mintha pőrén, körít

Évértékelő

Így, hogy az országban már mindenki tartott évértékelő beszédet – elhatároztam - én is tartok egyet. Hölgyeim és Uraim, Kedves barátaim és barátnőim! Szeretett rajongóim és mélyen utált ellenségeim! (Akit kifelejtettem, az ne figyeljen ide!) Most, hogy szerencsésen belegázoltunk a 2013. évbe, nyugodtan, hátradőlve tekinthetünk vissza az elmúlt esztendő legfontosabb eseményeire. De mielőtt hátradőlnétek, gondosan győződjetek meg arról, nem ágaskodik-e mögöttetek egy szamuráj kard! Kezdjük az elején! Tavaly február másodikán, Jani-sógornak beleszorult a lába a tyúkitatóba. Pechére, mert a bádogos csak április közepén ért rá lemezollóval levágni azt, a bedagadt csülkéről. Tetézte a bajt, hogy a benne lévő víz kezdetben többször is megfagyott, március közepétől pedig poshadni kezdett. Mondogatta is a sógor: Most már igazán jöhetne a bádogos mert úgy érzi, hogy néhány béka is tanyát vert az edényben. Éjjelente, a paplan alól kihallatszó brekegés viselte meg a legjobban

Busójárás

Azt mondja egyik haverom, hogy az anyósa - aki rúdtáncos volt egészen a nyugdíjazásáig és csak azért nem foglalkoztatja a bártulajdonos tovább félállásban, mert a Night Clubból a vascsövet (amin a mama vonaglott esténként) valaki elvitte a MÉH telepre és most nincs amibe kapaszkodhatna tánc közben és akinek most ezért a helyi tévénél kell celebkednie a minimálbér negyedéért - részt akart venni a mohácsi busójáráson. Mint busó. Mindenáron azt akarta, hogy a cimbora (az Ő veje), szerezze be neki a busó maskarát. Mire ez, azt mondta: Anyuka, minek dobnánk ki a sok pénzt fölöslegesen, elég az is, ha maga odamegy álarc nélkül. Biztos vagyok benne, hogy félórán belül elnéptelenedne Mohács. Különben is – mondta neki a vő – nem volt elég magának az, hogy egy vasrudat kínozott negyven évig egy lebujban, éjszakánként? Van fogalma magának arról, hogy a szerencsétlen vascsőnek mit kellett átélnie, amíg maga - még rágondolni is rossz - egy szál tangában cirógatta, mint hülye gyerek a h