A római császárok (annak idején) hamar felismerték - ha azt akarják, hogy az istenadta nép ne morogjon (vagy rosszabb esetben, ne kösse fel őket a legközelebbi lámpavasra), akkor bizony el kell látni a „keményen dolgozó kisembert” „kulturális” programmal és megfelelő mennyiségű harapnivalóval. Kitalálták a cirkuszt, ami kitűnően elterelte az akkori polgárok figyelmét az akkori bajokról. Baromi jól szórakozott a csőcselék azon, hogy esténként a gladiátorok - szabadulásuk reményében – kardélre hányták egymást, fő műsoridőben és egyenes adásban. Amelyik pankrátor megúszta az esti fellépést élve, azt a másnapi előadáson rágcsálta meg egy termetes hímoroszlán, mint templom egere a harangkötelet – a közönség nagy örömére és mámoros tombolásának közepette. (Az oroszlán szájától már hetekkel előbb megvonták a jó kis grillezett sült tarját, a majonézes burgonyasalátát és a vörösbort, azért, hogy amikor majd ráengedik a „harcosra”, ne legyen kedve fintorogni a „menü” miatt, és lásson ho
Amiről nem érdemes hallgatni!