Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október 20, 2021

Állítsuk meg Márki-Zayt!

De hogyan?  Először is vizsgáljuk meg, van-e a fickón kézifék, vagy legalábbis egy gyeplő! Hatásos lehet egy fokhagymafüzér vagy egy fekete macska is, amit közvetlen az autója előtt kergetünk át az út bal oldalára. Ha ezek nem állnak rendelkezésünkre, akkor megteszi egy „békemenet” is, ami már jól bevált régebben, amikor Gyuri bácsit, Ferit vagy Brüsszelt akartuk megállítani. Ezek persze nem álltak meg (legfeljebb csak arra a kis időre, ameddig könnyesre röhögték magukat), viszont jókat sétálhattunk a villamossíneken. Volt olyan békemenetelő bajtársunk is, aki emiatt a zuglói kocsiszínbe menetelt tévedésből. Ott meg kérdőre vonták, hogy hol hagyta az áramszedőjét.  Tehát: A „békemenetet” úgy kell megszerveznünk, hogy mindenkinek jusson egy központilag legyártott tábla, amin ugyancsak központilag megszabott szlogenekkel egyértelműen tudtára adjuk ennek a manusznak, hogy eddig, és ne tovább! Éreztetni kell vele, hogy belé látunk! Látjuk benne megbújva a fentebb említett három latrot is