Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június 19, 2015

A szomszéd

- Jani bá! Hallom, megint „móresre tanította” a nyaraló-szomszédját. - Naná! Ez a tetű odáig aljasodott, hogy a saját kerítése tövébe - ami eléggé el nem ítélhető módon a telkünk mellett húzódik - trombitavirágot ültetett, és ennek egy része átlógott a portánkra. A vadszőlője is - aminek a felnevelésére nem kapott tőlünk engedélyt - átbújt hozzánk 4,8 centiméterre. Persze, hogy a fiammal meg a vejemmel nekiugrottunk, mint tót az anyja valagának, és megkopasztottuk úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. (Marx összes művei: Döntsd a tőkét, ne siránkozz! c. kötete, 1. fejezet, utolsó bekezdés, 3. sor. "Fordította": József Attila.) - Az utcabeliek mondják, hogy igencsak barbár rombolást tetszettek végezni. Miért nem örültek annak, hogy a szépen pompázó rengeteg trombitavirág és az üde zöld vadszőlő az önök portáját is díszítette? - Ennek a mocsoknak a növényei és a virágai ne díszítsék a mi, jogkövető diplomásokból álló családunk portáját. Még távolról se! - Azt mondják, hog