Azt mondja a nagyeszű, tanult haverom (amelyik közvetlenül a nyugdíjazása előtt múlt ki az általános iskola hatodik osztályából), hogy Ő is megpróbálkozik a sztratoszféraugrással, mert szerinte, amit az osztrák fickó megcsinált, az gyerekjáték. Már el is kezdte a felkészülést. Elsőnek (a fokozatosság elvét betartva), a tyúkól tetejéről ugrott le, ejtőernyője késleltetett kinyitásával. Ami annyit jelent, hogy miután a „mélybe” vetette magát, ráérősen megivott egy csésze kávét (el is mosogatta a bögrét) és csak azután húzta meg a kioldó zsinórt. A következő lépés, sántikálással telt el (meg a következő utáni is). Másnap magasabbra tette a mércét. Elhagyta az ejtőernyőt, mert azzal csak a baj van és a nyárikonyha kéményéről ugrott a szomszéd virágoskertjébe, ahonnan talicskával hozták haza, mert semmilyen biztatásra sem tudott talpra állni. Az orvos azt mondta neki, szerencséje, hogy nem fejre esett, mert akkor politikusként lébecolhatna csak tovább, havi két milláért. Így pedig me
Amiről nem érdemes hallgatni!