Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 24, 2012

Adó

Most, hogy a divatba jött az adófajták leg elképesztőbb változatainak a kiagyalása, majd bevezetése, nekem is támadt egy-két ötletem, amivel meglehetne örvendeztetni az istenadta népet, de legalábbis annak kétharmadát, különös tekintettel azok, „okosan” leadott voksaira. Na, szóval: Vezessük be az öregségi adót! Mert mégiscsak felháborító, ahogyan ez a szerencsésen megvényült réteg dőzsöl a javakban. Némelyikük már nem bír magával. 5 dekánként veszi a baromfi párizsit (havi rendszerességgel), miközben rá sem hederít a direkt neki gyártott Pick szalámira. Pazarló életmódjukra misem jellemzőbb, mint az, hogy az utcán két-három kuka mellett is elmennek úgy, hogy bele se néznek. A rongyrázóbbak pedig attól sem riadnak vissza, hogy a macska szájából is kivegyék az egeret. Vezessük be a madáradót! Aki megengedheti magának azt, hogy a háza tetejére szálljon egy veréb, az fizessen, mint a huszártiszt! Aki meg pazarol és nagyobb madarat hagy a háztetőn turbékolni, ne adjisten kere