Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: január, 2022

CSIRKE FAR-HÁT

Azt mondja a haverom – az, amelyik még nálam is étkesebb, hogy nagyon boldogok az asszonnyal, mert hatóságilag „megolcsították” a csirke far-hátat. El is határozták, hogy a belőle készíthető ételeket eszik egy héten keresztül – a legkülönfélébb receptek útmutatásai szerint. Össze is állították a heti menüt, ami így néz ki, receptjeivel együtt! Hétfő:  Csirke far-hát gazdagon Egy jómódú, elhízott jérce far-hátát sós vízben addig főzzük, ameddig az azt nem mondja, hogy most már elég, majd egy üres tányérra helyezve két pofára megtömjük magunkat vele. Az étel gazdagságát az adja, hogy kajolása közben egy dúsgazdag milliárdos fotóját nézegetjük az okos telefonunkon (ha van), miként eszi a kanadai királyrákot, vörös kaviáros mangósalátával, mindezek mellé Taste of Diamons pezsgőt kortyolgatva, luxusjachtja fedélzetén. Kedd:  Csirke far-hát szegényesen (kímélősen) Ugyanúgy készül, mint a gazdag változat, csak itt egy girhes, magát agyontojt tikocska hátsófelét kell elfogyasztanunk – ha te

A paradicsom színe

- Adjon az isten, Jani bá! Négy éve is megkérdeztem, kikre tetszik majd szavazni tavasszal. Mondjon valami irányadót megint, mert a maga bölcsessége még mindig mérvadó a számomra! - Hát csakis azokra, akik szerint „Piros volt a paradicsom, nem sárga, Magyarország előre megy, nem hátra!” - Ez igen! Ha jól tudom, Erkel vagy Kodály zenésítette meg ezt a gondolatot, amely Petőfitől vagy Arany Jánostól származik, és eddig csak kultúrkörökben volt ismert. - Látom, neked is könnyeket csalt a szemedbe. Csak nem meghatódtál? - Dehogyis! Csak muszáj volt röhögnöm. - Csak nem a paradicsommal van bajod, kis pupák? - Nem, nem, de a színek helytelenül vannak megemlítve ebben a (tájékozott, felső tízezernek szóló) „zeneműben”. - Oszt mé? -Azért, mert a piros és a vörös nem ugyanaz, és a sárga is más, mint a narancsszín. Nekem elhiheti! Az viszont fedi a valóságot, hogy a mostani narancssárga 30 évvel ezelőtt még keményen vörös volt. - Ott egye a fene, lényeg, hogy Magyarország előre megy nem hátra! -