Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november 6, 2013

A "demokrata", mint alfaj

Eredete:  Nincsenek pontos adatok. Brit tudósok a szélkakastól származtatják, de akadnak olyan tanulmányok is, melyek a  kardfogú hiéna egyenes leszármazottjaként tartják számon, ezt a napjainkra igen elterjedt alattomos ragadozót. Londoni elemzők pedig esküsznek rá, hogy a fentebb említett két ősgazember keveréke lehet a ma is jól ismert változat.  Élőhelye:   Megélhetési terepnek mindig olyan helyet választ, ahol hemzseg a bamba jószág, és bőven akadhat  préda. (Meg prédáné is!)   Táplálkozása:   Szívesen fogyasztja csemegeként a birka húsát, de szereti a marhát, az ökröt, a (buta) libát meg a szamarat is. Zsákmányát kábítással szerzi, de gyakran folyamodik különböző csalik kihelyezéséhez is. Az oktalan, megvezetett kérődző, gyanútlanul rá is harap erre rendszeresen. Az elsőnek említett módszer a következő: a rafinált és minden hájjal megkent „demokrata” addig susog a lábasjószág fülébe, ameddig az el nem szédül - mint kotló a pálinkás kukoricától. Majd, kéjes vigyorral meg