Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: július 3, 2012

Kánikula

A haverom, aki két házzal odébb lakik, és akit az anyósa is ver rendszeresen (sajnos mindig a fejét üti), azzal dicsekedett tegnap, hogy az Ő háza udvarán olyan hőség van, amitől a macskájuk most úgy néz ki, mint az aszalt szilva. Mondom neki: Az, semmi Te gyagyás! Nálunk az asszony délelőtt kivitte a ruhákat száradni az udvarra és este hamut hozott be helyettük. Mire a cimbora: Az is valami? Az én nejem csak úgy tudott megmaradni a lakásban, hogy rákötöttük a gumislagot. Csak, azzal volt egy kis bajunk, hogy az öntözőcső fél colos volt, az asszony pofája meg kettő. - Figyelj pupák - mondtam: Az én nejemnek meg úgy leégett a háta, hogy mire a biztosító kifizette a kárt, bele is rokkant, csődeljárást kellett ellene indítani. A tűzoltók, akik az esethez kivonultak, alig tudták megakadályozni, hogy az anyósra is átterjedjen a tűz. A három fecskendő közül egyet az Ő locsolására használtak. Az öreglány először azt hitte, hogy a húsvéti locsolkodók jöttek meg és verset is