Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: április 12, 2022

Miért nem nyert az ellenzéki összefogás?

Annak ellenére, hogy hatalmas igény lett volna a jelenlegi kormány menesztésére, mindenki meglepetésére az továbbra is hatalmon maradt - méghozzá a tőle megszokott kétharmados „támogatottsággal”. Ezt minden politikai oldal a saját maga mentegetésére vagy dicsőítésére a legkülönbözőbb mesékkel próbálja magyarázni – pro és kontra. Én viszont megengedhetem magamnak – mint pártsemleges, de aki az ellenzékre szavazott – hogy a puszta valóságot írjam le: miért bukott megint a jelenlegi hatalom egyetlen számba vehető ellenfele, az ’ellenzéki összefogás’. Az összefogott pártok között olyan is volt, amelyiknek jelenleg is pozícióban lévő vezetője már régen kikopott, magát lejáratott figura, aki miatt annak idején a Fidesz győzhetett, sőt kétharmadot szerezhetett. A név közismert, fölösleges leírni. A pártvezér felesége sem csökkentette a választók ellenszenvét és bizalmatlanságát, sőt növelte azt, mert a papa nem tudott a háttérben meghúzódni, sőt nem is akart. Itt más kopott ’funk