Szolga vagy, és az is maradsz, ez mindannyiunk szégyene, gazdád röhög dagadt mellel, mert neki szól a 'térzene'. A térzenészt is te fizeted, hát megérdemled, ostoba, mikor jössz rá, szerencsétlen, nem vagy más, mint mostoha. „Üveggyöngynek” úgy örülsz, mint féleszű a farkának, ködös jövő és kilátás, ez jár a te fajtádnak. Nem is akarsz változtatni, mert nincs meg hozzá az eszed, amit meghagy dölyfös gazdád, nagy örömmel azt eszed. Rongy ember vagy, elhiheted, rongyabb, mint azt gondolod, görnyedt háttal és gerinccel, szolgalelked hordozod. Hajlongj, lakáj, hajolj földig, pucold urad bakancsát, örülj annak hogy hajcsárod, rajtad tartja a mancsát. Ha tud rólad Árpád apánk, foroghat a föld alatt. Nemigen hisz a szemének, hogy nemzetéből mi maradt.
Amiről nem érdemes hallgatni!