Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: február 18, 2012

47 ezer

Azt mondja az egyik ágrólszakadt „demokrata”, amelyik 1,7 milla, szépen csengő magyar forintot kénytelen akarata ellenére is minden hónapban bezsebelni (mert ugye, a magyar nép őt erre felhatalmazta), hogy szerinte meglehet élni 47 ezer forintból. Ahogy ez a pökhendi, vastagarcú ezt pofátlanul állítja, én is azt mondom igen, sőt komoly megtakarításokat is elérhetünk, csak a következőket kell csinálni: 1.     Amikor jön a postás a 47 ezressel, ne nyissunk neki ajtót és ehhez ragaszkodjunk az egész hónapban - bárhogy is könyörög bebocsátásért. Hadd hurcolja magánál a zsozsót!  Elkölteni nem meri, mi meg, nem tudjuk - mert nála van. Így a megtakarításunk az első hónapban elérheti a 47 ezer forintot is. Ha ugyanígy járunk el a következő hónapban is, akkor a megtakarításunk a duplájára emelkedik, a harmadik hónapban meg már háromszáz százalékos a megtakarításunk. Ha pedig egész évben alkalmazzuk ezt a módszert, a tőkénk 1200 %-os gyarapodást fog elérni. Egyik nyavalyás banknál sem kamatozna