A magyar nyelv sokszínűsége, árnyaltsága, találékonysága, rafinériája és logikája páratlan a világon. Egy idegennek nagyon nehéz megértenie, tágra nyílt szemmel csodálhatja csak, milyen bravúros ügyességgel használjuk, és teszünk különbséget pl. szóösszetételekben az elvileg ugyanazon élőlényt, tárgyat, fogalmat jelentő szavak szinonimáinak említésénél, mondatba foglalásánál.
Mert ugye:
- A bótban nem sertéssajtot szoktunk vásárolni, hanem disznósajtot.
- A gusztustalan, faragatlan ember sem sertéskedni szokott, hanem disznólkodni.
- A sztrapacskára sem birkatúrót teszünk, hanem juhtúrót.
- A gyerekünkkel sem marhatejet itatunk, hanem tehéntejet.
- Viszont a jó pörkölt sem tehénhúsból van, hanem marhahúsból.
- A bográcsban sem juhgulyás szokott főni, hanem birkagulyás.
- De nem is birkasajtot nassolunk (már amikor néha-néha „fussa” rá), hanem juhsajtot.
- A ludaskását sem libás kásának ismerjük, mint ahogyan a kutya hideget sem eb hidegnek.
- Vasárnap délben pedig nem baromfilevest szürcsölgetünk forrón, hanem tyúklevest. (cérnametélttel!)
- De a töltött csirkét is szívesebben tömjük magunkba, mint a töltött baromfit.
- Viszont akinél ez nem „életstílus”, nem azt mondjuk rá, hogy az illető lenadrágosodott, hanem azt, hogy legatyásodott.
- Lőrinc bának sem ebes jó dóga van, hanem kutya jó – most még.
- Az összelopott vagyonra sem azt szokás mondani, hogy kutyául szerzett, hanem azt, hogy ebül szerzett.
- A dér sem az ebre jön, hanem majd a kutyára.
- Vagy például, ha ezekre szavaznék, én sem azt mondanám, hogy mekkora tehén vagyok, hanem azt, hogy mekkora marha.
Ezért van az, hogy a magyar nyelvet igazán csak a magyar ember értheti.
Már amelyik!
*
Megjegyzések
Megjegyzés küldése