Gergely Árpád blogja

Székely zászlót visz a tömeg,  összefog most ifjú s öreg. Dicséret a bátor népnek, a bérceken tüzek égnek. Tüzek égnek és hirdetik, a szabadságot Ők „kérhetik”. Kérhetik, mert otthon vannak, fiai a magyar honnak. Tatár, török – meg valahány, csak az tűri, aki hitvány. Kell nekik a gazdag gyarmat, de elillannak, mit a harmat. Így lesz ez majd bizonyára, jön még áldás a Hazára,  Mert: székely zászlót lenget a szél,  és nem adja fel - aki itt él! 

Videóról szól a nóta, szédül a nép, ámul. Kapkodja a tekintetét jó neki, ha kábul. Tv előtt ücsörgünk és várjuk már a „buktát”. Ki az álnok megrendelő, kik tömik a bukszát? De válasz nincs még, hát izgulunk is rajta. Ki az, aki bedől ennek,  és van-e annyi marha? Ócska cirkusz s kabaré, ehhez vagyunk szokva, Cupák helyett vacsorára, ez van nekünk osztva!

Meg kell mondjam, bruhaha,  Nem jön rám a ruha(ha).  Koplalnom kell, azannyát,  Kerülni a lazannyát.  Pacalmentes napok jönnek,  Nekimegyek most a böjtnek.  Isten veled, sertéscsülök,  Tenélküled meghülyülök.  Lecsóról is le kell mondjak,  Hogy néhány tányért be ne toljak.  Grillezéstől tilt a párom,  Azt mondja: Majd jövő nyáron.  Birkapörkölt? Távozz, sátán!  Van már háj az ember hátán.  Marhapörkölt vörösborral.  Csak nézhetem, lógó orral.  Páros kolbász csüng a rúdon,  Hogy feledjem, be kell rúgnom.  Az oldalas is tiltva vagyon,  Hiányzik is, jaj, de nagyon!  Eszem majd a pácolt halat,  Nem kell hozzá, csak akarat.  Csipegetve kevés répát,  Néhány dekát, nem egy vékát.  Egy-egy alma csak estére,  Ember adjon a testére.  Adni kéne, mert jön a hideg,  „Kinőtt” nadrág, tiszta ideg.  Lepattogott minden gombom,  Mit vegyek fel? - ez a gondom.  Nyári puccban kinevetnek,  Könnyű nekik: Ők ehetnek!