Gergely Árpád blogja

- Adjon az Isten, Jani bá! Azt beszélik a faluban - miközben könnyesre röhögik magukat az emberek, hogy vadászni volt a messzi északon, és jobb híján ártatlan házi állatokat tetszett puskavégre keríteni. Azt mondják, hogy egy háziasított Rudolf nevű rénszarvas is a gyanútlan áldozatai között van. Úgy hírlik, hogy szegény pára annyira szelíd volt, hogy mit sem sejtve oda akart menni Jani bához, mire maga váratlanul lepuffantotta, mint egy veszett kutyát. Szegény, ott azon nyomban eldőlt, mint a krumplis zsák. De ez még semmi! Rá is tetszett térdelni a nyakára, és büszkén fényképezkedett, mint Kittenberger Kálmán annak idején Afrikában - a többmázsás elejtett hím oroszlánokkal. (Annyi különbséggel, hogy ő soha nem térdelt volna rá egy elejtett állat nyakára sem – tahó módon.) Meg aztán, annak ellenére, hogy a nyakán térdelt a jószágnak, nem tetszett észre venni a fülére rögzített krotáliát (bilétát), ami szegény Rudinak a házi „rendszáma” volt. Ilyen alapon, valamelyik jász, vagy csong

- Hajrá, nevelőapám, hajrá, Gyuri bá! - Szerencséd, hogy nevelőapádnak szólítottál, nevelt fiam! - Segíts már nekem abban, nevi-api, hogyan kábíthatnám tovább a követőimet, mert az utóbbi időben sokan hátat fordítottak nekem, és ez a tendencia egyre fürgébb. Talán nem hiszik el a dedós meséimet, miszerint a rénszarvasok is tudnak repülni? Meg azt sem, hogy a Jancsi gyerek kerek erdeiben az a természetes jelenség, hogy gomba helyett luxus kastélyok bújnak ki az avar alól? Mit csináljak azért, hogy aki mostanra elalélt az emberi „nagyságomtól”, az úgy is maradjon? - Hát, ami igaz, az igaz – ha így haladsz – lassan már csak a vejed fog megsüvegelni. Ezért kiagyaltam egy ördögi tervet, ami késleltetheti a most még odaadó híveid elpárolgását (a közeledből is). - Mondj valamit, Gyuri apu, mert mi tagadás, már emiatt teljesen idegállapotban vagyok! Tegnap Vásárhely, most meg a csengeri mosónő! Mi jöhet még, nevelőfaterom? Tudom, hogy – mint mindig - rád számíthatok! - Na, figyelj, nevelt

A magyar nyelv sokszínűsége, árnyaltsága, találékonysága, rafinériája és logikája páratlan a világon. Egy idegennek nagyon nehéz megértenie, tágra nyílt szemmel csodálhatja csak, milyen bravúros ügyességgel használjuk, és teszünk különbséget pl. szóösszetételekben az elvileg ugyanazon élőlényt, tárgyat, fogalmat jelentő szavak szinonimáinak említésénél, mondatba foglalásánál.  Mert ugye:  A bótban nem sertéssajtot szoktunk vásárolni, hanem disznósajtot.  A gusztustalan, faragatlan ember sem sertéskedni szokott, hanem disznólkodni.  A sztrapacskára sem birkatúrót teszünk, hanem juhtúrót.  A gyerekünkkel sem marhatejet itatunk, hanem tehéntejet.  Viszont a jó pörkölt sem tehénhúsból van, hanem marhahúsból.  A bográcsban sem juhgulyás szokott főni, hanem birkagulyás.  De nem is birkasajtot nassolunk (már amikor néha-néha „fussa” rá), hanem juhsajtot.  A ludaskását sem libás kásának ismerjük, mint ahogyan a kutya hideget sem eb hidegnek.  Vasárnap délben pedig nem baromf