Gergely Árpád blogja

Hazai marhák egy csoportja email-ben keresett meg és kérték, hogy ne csak mindig a birkasorsot énekeljem meg, hanem írjak egy dalszöveget nekik is. Mivel az ökrök mindig közel álltak hozzám – legálabb is, ami a helyesírás világát illeti – hát körmöltem néhány rigmust a kedvükért: Marhanóta Kies pusztán, tikkadt napon Sül a képünk, jaj de nagyon Marha fejjel bambán nézünk Saját vesztünk! Mit, idézünk Vágóhídon hentes dalol A fülünkbe csalfán papol Kábítja az ökör fejünk Nem kell már a sovány tejünk A húsunkra megy a játék Hentes dalban ez az „árnyék” Nincsen jövőnk csak jelenünk Kanálisban, a tejünk Fájdalmas a tagló, mondják. Felsálunkat készre bontják Uszályunkból leves készül A „mészáros” ettől szépül. Okosodni sosem fogunk Ezért hagyjuk ott a fogunk Otthagyjuk, mert ökör eszünk Arra jó, hogy eszünk, eszünk (Ha, van mit!) Kajáljuk a marha tápot Ami szénát sosem látott Viseljük a marha sorsot Husikánkra szórnak

Árokparton, selymes füvön  Legelgetünk külön-külön,  Pulikutya körbeugat,  Mutatja a helyes utat,  A juhász is itten álla,  S a botján nyugszik álla.  Nézegeti, van-e birka,  Amelyiken dús az irha.  Nyírogatnak, ha kell, ha nem,  Az akolunk kies panel.  Kies panel, ez kell nekünk,  Nyirkos alom, ez a helyünk.  Nincsen fűtés, minek legyen,  Nem úgy, mint a Rózsa”hegyen”.  Gazda(g)asszony megfej néha,  Nem felejti, nem oly méla,  Amikor már nincsen tejünk,  Tőkén végzi bamba fejünk.  Birka-húsunk felszabdalva,  Pörköltként megy az asztalra,  A bőrünkre a szűcs lesel',  Birka „fronton” ha (elesel),  Kikészített irhabundánk  Meleget ad, mintha tudnánk.  Nem tudjuk, hisz ez az énünk,  A tükörbe sose nézünk.  Tükör helyett mindent hiszünk,  Pocsolya az ivóvizünk.  De:  Mit tehetünk, ezek vagyunk,  Erre képes a mi agyunk,  Birkamódra legelészünk,  Ez marad az osztályrészünk.  Tisztelet, az egyre több kivételnek!