A témával foglalkozó előbbi írásom cáfolatára az egyik barátom a saját portálján, egy a valentin-nap jelentőségét tudományosan taglaló írást tett közzé. Elolvasva beláttam, hogy nekem is haladnom kell a korral és nem vonhatom ki magamat az angol-szász hatások alól. Valentin nevű cimbora ugyan a környékemen sincs, per szekundum szerelmes sem vagyok ennek ellenére „megünneplem” ezt a napot!
Ezért már be is szereztem a Cupido-szárnyakat meg a rózsaszín hegyű nyilakat.
Alig várom, hogy lövöldözhessek! Jobb híján a nejem háta lesz a céltábla. Mondtam is az asszonynak: Virágot nem veszek, mert méregdrága, de helyette február 14-én nem verlek meg egyszer sem! Inkább azalatt shoppingolunk egyet. 15-én majd pótoljuk.
Az idióta szomszédom meg azzal állt elő, hogy a tavalyi valentin-napról megmaradt 3-4 nyílvesszeje és szeretné az én feleségemre kilőni mindet, mert az övé olyan csúnya, hogy a puskagolyó is visszafordul félútról, ha meglátja a menyecskét.
Nem mentem bele az üzletbe, mert nem szeretnék egy tűpárnával bajlódni utána.
A másik szomszéd (aki hülyeségben űbereli a fentebb említettet és azt hiszi, hogy a lövöldözés a lényege az egésznek) állítja, hogy tavaly „valentinkor” nem cickózott sokat, előkapta a vadászpuskát és odadurrantott a csajának kétszer. Szegény, addig nem ihatott folyadékot, míg be nem gyógyultak rajta a lukak. Egy hónapig úgy nézett ki, mint egy tésztaszűrő kanál. Annyi haszon lett belőle, hogy azóta nem tudja átverni az „embert”, mert az könnyen átlát rajta.
Így, hogy valentIn ügyben nagy nehezen felhomályosodtam, én is azt mondom:
Világ Valentinjai, egybesüljetek!!!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése