– Jani bácsi! Azt beszélik a faluban, hogy 10.000 hektár földet akart venni Ausztriában (kihasználva az ottani gazdák szégyenletesen gyenge, kiszolgáltatott és siralmas anyagi helyzetét), de onnan magát - a szóbeszéd szerint - úgy elhajtották, mint javasasszony a magzatot.
– El, a nyavalyás labancok! De, túljárok az eszükön hamarosan. Az volt a bajuk, hogy nincs ott állandó lakásom.
– Mi a terve Jani bátyám?
– Már be is jelentkeztem ott, egy helyi kocsmába, állandó lakosnak.
– De hát az is kikötés (úgy tudjuk), hogy életvitelszerűen ott kell tartózkodnia.
– Tudom! Ezért választottam a csehót, és nem egy könyvtárat.
– Meg aztán feltétel az is, hogy anyanyelvi szinten kell beszélni az ország nyelvét.
– Igen, ezért már a múlt héten megbíztam egy nyelvtanárt, hogy oktasson engem (meg az asszonyt is) osztrák nyelvre – havi negyedórában.
– De maga jól beszél németül Jani bá! Az anyósa sváb. A Feketeerdőből ered, mint a Tisza! (Vagy, mint a Duna?)
– Ez igaz, de én nem Németországban akarok földet vásárolni, hanem Ausztriában. Az is igaz, hogy a visszafogott képességű sógorom azt állítja - nem tudom mire alapozva, hogy Ausztriában néhány ember ért németül is. De én, nem akarok a véletlenre menni! Különben is! Ha az emberfia folyékonyan beszél osztrákul, azzal csak nyerhet.
– Az is feltétele az ottani földszerzésnek, hogy helyben szerzett agrármérnöki diplomája legyen valakinek.
– Hát.. Tán csak van „valakinek” Ausztriában egy nyamvadt, helyben szerzett agrárdiplomája…
– Nem-nem! Magának kell, hogy legyen ilyen!
– Van is! Már tavaly megszereztem. Két, fél disznómba került. Az egyik fél sertést az oklevél megrendeléskor kellett leszállítanom, a másikat meg „diplomaosztáskor”. A baj akkor adódott, amikor az idióta okmányhamisító a két fél-disznyót közös ólba zárta azért, hogy majd szaporodjanak. De a felek, nem bírtak megegyezni abban, hogy melyikük legyen a fiú, vagy a lány.
– Jani bá! Ne fél-disznózzon itt, hanem maradjunk a témánál! Azt mondják, hogy a helyi földbizottságnak is jóvá kell hagyni a vásárlást.
– Ez nem jelenthet akadályt, mert megveszem őket lábon, mint kupec az őszi árpát. Egyébként is, a bizottságban csak olyanok ülnek, akik mindenáron nekem akarják eladni a földjüket, mert most megvannak szorulva, mint klozetajtó a ködös napokon.
– További kitétel, hogy magának, vagy a családjának kell művelni a felvásárolt földet.
– Nem probléma! Ezt úgy tudjuk elkerülni, hogy csak művelt, jól nevelt földeket veszünk meg. Úgy terveztük az asszonnyal, hogy kerüljük a műveletlen, alul iskolázott, kifejezetten faragatlan, bunkó-proli földek felvásárlását. Ha, a volt gazdájuk nem tudta megnevelni őket, nekünk már fölösleges bajlódni velük.
– Mi a terve azokkal a földekkel, amit rafinált zsebszerződések és ügyvédek segítségével választott le a szerencsétlen, kisemmizett osztrák parasztokról, még mélyebb nyomorba döntve őket?
– Azoknak a földjeit, némi határmódosításokkal Magyarországhoz csatoltatjuk, a volt tulajdonosokat pedig, vendégmunkásként alkalmazzuk. Amikor meg kiöregedtek, kitoloncoltatjuk őket az országból. Menjenek nyomorogni, haza!
– A hírekben azt halljuk, az osztrák kormány (a fenti intézkedésekkel), mindenáron ezt akarja megakadályozni.
– Hát, idefigyelj hülye gyerek! Nekünk az a jó, ha (csak!) meg akarja akadályozni. A baj az lenne, ha TILTANÁ is. De erről, szó sincs!
Kell ettől nekünk, jobb osztrák kormány?
– El, a nyavalyás labancok! De, túljárok az eszükön hamarosan. Az volt a bajuk, hogy nincs ott állandó lakásom.
– Mi a terve Jani bátyám?
– Már be is jelentkeztem ott, egy helyi kocsmába, állandó lakosnak.
– De hát az is kikötés (úgy tudjuk), hogy életvitelszerűen ott kell tartózkodnia.
– Tudom! Ezért választottam a csehót, és nem egy könyvtárat.
– Meg aztán feltétel az is, hogy anyanyelvi szinten kell beszélni az ország nyelvét.
– Igen, ezért már a múlt héten megbíztam egy nyelvtanárt, hogy oktasson engem (meg az asszonyt is) osztrák nyelvre – havi negyedórában.
– De maga jól beszél németül Jani bá! Az anyósa sváb. A Feketeerdőből ered, mint a Tisza! (Vagy, mint a Duna?)
– Ez igaz, de én nem Németországban akarok földet vásárolni, hanem Ausztriában. Az is igaz, hogy a visszafogott képességű sógorom azt állítja - nem tudom mire alapozva, hogy Ausztriában néhány ember ért németül is. De én, nem akarok a véletlenre menni! Különben is! Ha az emberfia folyékonyan beszél osztrákul, azzal csak nyerhet.
– Az is feltétele az ottani földszerzésnek, hogy helyben szerzett agrármérnöki diplomája legyen valakinek.
– Hát.. Tán csak van „valakinek” Ausztriában egy nyamvadt, helyben szerzett agrárdiplomája…
– Nem-nem! Magának kell, hogy legyen ilyen!
– Van is! Már tavaly megszereztem. Két, fél disznómba került. Az egyik fél sertést az oklevél megrendeléskor kellett leszállítanom, a másikat meg „diplomaosztáskor”. A baj akkor adódott, amikor az idióta okmányhamisító a két fél-disznyót közös ólba zárta azért, hogy majd szaporodjanak. De a felek, nem bírtak megegyezni abban, hogy melyikük legyen a fiú, vagy a lány.
– Jani bá! Ne fél-disznózzon itt, hanem maradjunk a témánál! Azt mondják, hogy a helyi földbizottságnak is jóvá kell hagyni a vásárlást.
– Ez nem jelenthet akadályt, mert megveszem őket lábon, mint kupec az őszi árpát. Egyébként is, a bizottságban csak olyanok ülnek, akik mindenáron nekem akarják eladni a földjüket, mert most megvannak szorulva, mint klozetajtó a ködös napokon.
– További kitétel, hogy magának, vagy a családjának kell művelni a felvásárolt földet.
– Nem probléma! Ezt úgy tudjuk elkerülni, hogy csak művelt, jól nevelt földeket veszünk meg. Úgy terveztük az asszonnyal, hogy kerüljük a műveletlen, alul iskolázott, kifejezetten faragatlan, bunkó-proli földek felvásárlását. Ha, a volt gazdájuk nem tudta megnevelni őket, nekünk már fölösleges bajlódni velük.
– Mi a terve azokkal a földekkel, amit rafinált zsebszerződések és ügyvédek segítségével választott le a szerencsétlen, kisemmizett osztrák parasztokról, még mélyebb nyomorba döntve őket?
– Azoknak a földjeit, némi határmódosításokkal Magyarországhoz csatoltatjuk, a volt tulajdonosokat pedig, vendégmunkásként alkalmazzuk. Amikor meg kiöregedtek, kitoloncoltatjuk őket az országból. Menjenek nyomorogni, haza!
– A hírekben azt halljuk, az osztrák kormány (a fenti intézkedésekkel), mindenáron ezt akarja megakadályozni.
– Hát, idefigyelj hülye gyerek! Nekünk az a jó, ha (csak!) meg akarja akadályozni. A baj az lenne, ha TILTANÁ is. De erről, szó sincs!
Kell ettől nekünk, jobb osztrák kormány?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése