SZÁNTÓD FÜGGETLENSÉGÉNEK 20. ÉVFORDULÓJÁRA
 |
| Darvas Jenő |
Ötök (bandájának) harca az „elvitatott” szántódi területeken.
Amikor Szántódon Darvas Jenőnek és néhány „rebellis” társának
az az eretnek ötlete támadt, hogy el kellene indítani Szántód függetlenedését
Zamárditól (továbbiakban Z), egy „hivatalos ember” tanácsára első lépésként meg
is alakították a „Szántódi Leválást Előkészítő Bizottságot”. Elnökének Jenő
bácsit választották, aki néhány nappal később meg is keresett azzal, hogy
támogatnám-e a leválást, és segítenék-e abban, hogy a Révtől a Zöldfa – Fűzfa
utca (a Z-i Piller tanár úr helytörténész könyvében is megemlített történelmi
határ) vonaláig terjedő területen megszervezzük az ügyet támogató
aláírásgyűjtést. Az előkészítő bizottság néhány tagjával együtt a házam
teraszán vitattuk meg a taktikát és mértük fel, milyen támogatottságra
számíthatunk ezen a tájon. Kik azok a „szakadár” hajlamúak, akikre számíthatunk
ebben az akcióban. Jenő bácsin kívül ott volt Kiss Pali bá nyugdíjas
középiskolai tanár a Kilátó utcából, Kárpáti Józsi, Dancs Jóska és Morvai Zsolti
is. Jenő bácsi röviden fel is vázolta a „renitens projektet” - már amikor
engedélyt és egy kis időt kapott Dancs Józsitól a megszólalásra.
Egyetértettünk abban, hogy a
leválást ezen a „vidéken” azok fogják leginkább támogatni, akiket a „z-i önkormányzatnak”
becézett karrieristák és bosszúállók (továbbiakban: Nonprofit Keresztapák) valamilyen
oknál fogva gyorsan a padlóra küldtek, vagy éppen ezen szorgoskodtak - még
akkor is, amikor aludtak.
Nem is tévedtünk.
Kárpule Kázmér,
akinek a „z-i Camorra” elsőnek tette a „levágott lófejet az ágyába”, habozás
nélkül Szántód mellé állt, családjával együtt.
Kovács Pétert
és családját (a Keszeg utca végén) sem kellett sokáig unszolni. (Őket is napi
rendszerességgel „szívatták” a helyi tollasodók. Vesztükre, mert a Kovács család is inkább a szántódi
nyugalmat választotta, mint a z-i izgalmakat – ami egyébként, felettébb
szórakoztató lehetett, csak nem a Kovács családnak.
Azonnal mellénk állt Szecsey Ede építészmérnök is a Keszeg utcából,
aki valamilyen oknál fogva jobban utálta a z-i hivatalos figurákat, mint a
saját bűnét. (Ha ugyan volt neki!)
Kiss Pali bá
pedig a Leválást Előkészítő Bizottság tagjaként, már eleve a rendelkezésünkre állt
– becsülettel és mindvégig kitartóan.
Nekem és
családomnak sem jelentett komoly tipródást annak eldöntése, melyik oldalra
álljunk. Akkoriban a z-i hivatal
fékevesztett illetékesei rendszeresen azzal kezdték a napot, hogy megkérdezték
egymást: „Megisszuk a kávénkat, vagy
előbb keményen kibabrálunk Gergelyékkel?” Mindig a másodikkal kezdték! Még akkor nem
tudták, hogy ezzel a saját tyúkszemükön toporognak. Vagy ha tudták is, jobban izgatta
őket a saját tollasodásuk, amit csak úgy tudtak elképzelni, ha emellett a nekik
nem tetszőket hagyományos, jogszerűnek hazudott maffiamódszerekkel eltakarítják
az útból.
Mi öten (az ötök bandája), a
családtagjaink - valamint a segíteni kész kapcsolataink - voltunk azok, akik a
Révtől keletre eső területen nem csak kezdetben lelkesedtek /mint néhány hivatásos
tévelygő Szántódon/, hanem mindvégig keményen kitartottunk és dolgoztunk azért,
hogy végre Szántód a saját maga ura lehessen, és mi is megszabadulhassunk Z
hatalomittasaitól. Sok támogatást és biztatást kaptunk a környéken lévő
barátainktól, valamint az egyenesebb tartású nyaralótulajdonosoktól is.
De Z-ból is sok értelmes és kulturált
ember szurkolt nekünk.
Évekig kilincseltük
fáradhatatlanul a megyei hivataloktól kezdve az illetékes minisztériumokon
keresztül az Alkotmánybíróságig és a Parlamentig, parlamenti államtitkárokig,
miniszterekig, de még az köztársaság elnökig is. A „házaló” delegációnk
összetétele változó volt, attól függően, ki mikor adta fel, vagy ki mennyire
hitt a cél elérhetőségében. Az „ötök” – Jenő bácsival az élen - soha nem adták
fel, ütöttük a vasat, amíg lehetett. A z-i
kocsmás „territórium”- védők meg kis híján minket. Anyáztak ezerrel, amikor
csak a szemük elé kerültünk. Az egyik ilyen anyázó később – hálából - meg is
kapta a szántódi strand kizárólagos üzemeltetési jogát évtizedekre – a Szántódi Önkormányzattól!
Szerintem ő maga is meglepődött ezen. Pedig tudhatta, hogy Szántódon vannak
melegszívű emberek is. Ezek a z-i migránsok
tömegeit fogadták be az első szántódi népszavazás előtt. Volt olyan melegszívű bennszülöttünk
is, aki 28 elszánt migráncsot zsúfolt be az alig négy négyzetméteres sufnijába.
Nem is bírták sokáig a szerencsétlenek. A szavazás napja után gyorsan
visszatoloncolták őket oda, ahonnan „jöttek”. A népszavazás meg érvénytelen
lett, mert a szavazati joggal rendelkező migránsok akaratuk ellenére sem tudtak
részt venni rajta. Állítólag beszorultak az alulméretezett sufnikba. (Öröm az ürömben, hogy a melegszívű
földijeink magas (szántódi) kitüntetésekben és jutalmakban részesültek - nem is
olyan régen. Volt, amelyik emiatt könnyesre
röhögte magát.)
Eközben az ötök bandája „galádul”
hadakozott Szántódért. Felvettük az ellenség harcmodorát, és saját fegyverüket
fordítottuk ellenük. Ha röplapoztak Szántód ellen, mi is írásban válaszoltunk
nekik, és megszórtuk őket olvasnivalóval – mint jég a határt. (Szórólapjaink
olyan népszerűek lettek Z-ban, hogy az élelmesebbek már pénzt is kértek egy-egy
továbbadott példányért.) A helyi rendőrt és a közterületőröket, valamint a
polgárőrséget is utasították arra, hogy erejüket nem kímélve akadályozzák meg a
szórólapozást, és kapják el a terjesztőket. De az ötök bandájában némelyik
vakmerősége nem ismert lehetetlent. Másnap reggel a z-i körzeti megbízott egy
köteg bomlasztó irodalmat talált a szolgálati járműve alatt. Amit talán ő
osztogatott tovább. (A z-i „irodalomkedvelők” nagy örömére!) De volt olyan is,
hogy az ötök „harci” járműje a z-i polgárőrautó után pár méterre - csendben
gurulva, lekapcsolt lámpákkal - szórta az A4-es „fertőt”.
Amikor meg a helységnévtábla
cserélgetésével és azok átnevezgetésével szórakozott a z-i Nonprofit Császárság
- Szántód területén, akkor az ötök bandája is felvette ezt a harcmodort. Bár
egyetlen helységnévtáblát „sem” festettünk át, azok hogy, hogy nem, de
valahogyan mégis rendszeresen átfestődtek. (Szép, mélyfeketére - ami akkoriban
a trendi volt.) A saját, eléggé el nem ítélhető „garázdaságunk” abban állt,
hogy megvettük az ehhez szükséges és kellő mennyiségű önműködő fekete spray-t. Azok meg már automatikusan tudták a
dolgukat! Mi is csak másnap értesültünk arról, hogy megint le vannak festve a
helységnévtáblák.
Mostanában hallani, hogy
néhányan azzal hencegnek Szántódon, hogy bizony-bizony, ők voltak a hajdani táblafestegetők.
(A Kádár-rendszerben is kamu-partizánból volt a legtöbb, így aztán volt kinek a
begyére tűzögetni akkoriban is a „Szoc.Hazáért” Érdemrendet. Kísért a múlt!)
De igazságtalan lenne nem
elismerni az „ötök” ellen (és persze Szántód ellen is) kakaskodó z-i anyázók vitathatatlan
érdemeit. A keményebb példányaik napi tízórás kocsmapult-támasztás után –
pihenőidejüket is feláldozva - támadtak minket kitartóan és a legválogatottabb
módon.
Például: Ede bácsinak szitává
lőtték légpuskával az ablakredőnyét. (Csak, hogy érezze a törődést!)
Kovács Pétert napi
rendszerességgel bírságolták hivatalosan és anyázták hívatlanul. Az egyik
hívatlan anyázó rendszeresen a nyakára járt . A teniszpálya kerítésén keresztül
anyázott befelé a pályára naphosszat, csak akkor tartott némi szünetet, amikor
beugrott egy másik anyázóhoz belökni egy felest.
Pali bácsira éjszakánként
ráverték az ablakot, pedig az anyázóknak a kerítés szögesdrótjával is meg
kellett küzdeniük – befelé és kifelé menve is. De hát a „nonprofit” gazdik
érdekeit szolgáló, vérbeli anyázók előtt nem lehetett akadály!
Kazit is naphosszat köpködte
az anyázók kulturális missziója – természetesen a hivatalos és „jogszerű” szívatás
mellett. A gyengébb állóképességű köpködők között volt olyan is, aki emiatt
teljesen kiszáradt. Soron kívül kellett odaengedni a kocsmapulthoz.
E sorok írója és családja sem
maradhatott ki a „jóból”. A fentebb említett napi és hivatalos „abajgatáson”
kívül a szomszédban rendszeresen összesereglett „tánc és illemtanárok” sűrű
összejöveteleit is el kellett viselnünk. Röpdöstek a cefreszagú anyázások, a
csikkek, a pezsgősdugók, a petárdák, a félig zabált sült halak, az üres üvegek
stb. De volt olyan kifinomult, választékos külsejű arisztokrata is köztük, amelyik
kisteherautóról dobálta be a szemetet az udvarunkba. Azt hihette, hogy ott van
a szelektív hulladék feldolgozó. Akkoriban a vadonatúj piros Mazdám kromofággal
való lemosása is csak arra utalt, hogy ezek betegesen szeretik, ha egy autó
tiszta. Fém-tiszta!
Összességében el lehet mondani, hogy szilaj,
kemény fickókból álló csapatot vetett be ellenünk a Nonprofit Keresztapák z-i egylete,
de sikertelenül. Elbukták Szántódot, mint paraszt a lóversenyt.
Azonban eszük ágában sem volt
csüggedni, vagy feladni! Ezeket nem olyan vesszőből fonták! Elkeresztelték a
Rév és a Zöldfa utca közötti területet „vitatott területnek”, és mivel úgy
gondolták, hogy a vitatott terület arra való, hogy vitassák, vitatták is
látástól mikulásig. Szünetet csak akkor tartottak, amikor köpködni kellett – no
meg anyázni! Volt, amelyik álmából is arra riadt, hogy vitatja a területet. Aki
pedig Z-ban nem tudott felmutatni legalább napi egy területvitatást, azt a
helyszínen lehazaárulózták.
Így aztán addig-addig vitatták
a területet (dicsérendő szívóssággal), amíg valakinek eszébe nem jutott
(hatalmánál fogva) egy icike-picikét belepiszkálni az idevonatkozó törvényekbe - visszamenőleg.
(A jogállamiság legnagyobb dicsőségére.) Természetesen „önzetlenül”! Ettől kezdve a vitatott terület nem volt
vitatott. Vitathatatlanul a z-i Nonprofit Keresztapák kincsesbányája lett. (Van
olyan aszfaltozott utca is, amelyiknek a felét eladták – hosszában. Azóta csak
a vízisiklók tudnak rajta közlekedni – egy irányban.)
Az anyázók meg? Csendes
magányukban, magukra hagyatva támaszthatják a kocsmapultot tovább. Anyázni sem
érdemes már, mert azt is elnyomná a Balaton Sound egetverő zaja. No, meg a
belőle származó tallérok csörgése – amihez nekik soha nem lesz semmi közük.
Sajnos az „ötök” is már csak
négyen vannak, mert időközben nemcsak Jenő bácsit veszítettük el, hanem az
annak idején Szántódért fáradhatatlanul nyüzsgő Ede bácsit is.
Szántódon is új szelek
fújnak. A melegszívűek még melegebb szívűek lettek. A kamu táblafestők békésen álmodoznak
a soha meg nem történt szabotázsaikról. A kilóra megvettek után is visszajár
lassan az ÁFA. Az akkoriban háttérben lapítók most már előtérben élvezik azt,
amit mások kiharcoltak nekik.
Kit érdekel az, hogy ki
mennyit dolgozott, anyagiakban mennyit áldozott és mennyit kockáztatott
Szántódért! Az amnézia lassan, de biztosan összemossa az érdemteleneket az
érdemesekkel, a haszonlesőket az önzetlenekkel, a megvehetőeket a gerincesekkel,
a gyávákat a bátrakkal, a közömböseket a lelkesekkel.
Eljött a kamuhősök ideje!
Igaz, amióta világ a világ, ez mindenhol így van. Miért is lenne másképpen
Szántódon?
*
Ami azonban mindannyiunk
szégyene, hogy Darvas Jenőről még
nem neveztek el utcát Szántódon. Pedig az Ő kitartó és állhatatos munkája és
lelkesedése nélkül nincs önálló Szántód. Soha nem is lett volna! De nem lettek
volna jól fizető polgármesteri helyek sem ugyanúgy, mint ahogyan kellemes és
sokaknak jól jövő képviselői tiszteletdíjak sem. Nem lenne semmi!
Ezért, mint egykori
„rebellis”, felhívom a Szántódi
Önkormányzat figyelmét arra, hogy Szántódon azt az utcát, ahol Darvas Jenő élt,
és ahol egészségét, erejét, pénzét, idejét nem kímélve létre hozta a független
Szántódot, nevezzék el Darvas Jenő utcának! A volt lakóházán pedig – a
jelenlegi tulajdonos engedélyével –
helyezzenek el emléktáblát!
(Az utca átnevezése minimális
adminisztrációval járna csak, mert ott mindössze néhány család lakik, akiknél esetleg
dokumentumcserére lenne szükség.)
Ennyivel tartozik Szántód
községe és minden egyes lakója Darvas
Jenő emlékének – így, húsz év után!
 |
| Isten hozta Szántódon! |
 |
| Szántód első polgármestere - Karabinszky Gyula - elismeri az egyik bandatag érdemeit. |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése