„A demokrácia (demokratia) görög eredetű szó, a démosz (nép) és kratein (uralom) szavakból jött létre. Jelentése: népuralom.” (Wikipédia)
Amikor a görögök kitalálták ezt a velejéig rafinált parasztvakítást - Periklész alatt (i. e. 444-429) a tűző mediterrán napsütésnél lustálkodva, egyiküknek sem fordult meg a fejében az, hogy a szót (és a jelentését is) sok mindenre használják majd a politika újvilági csörtetői, csak arra nem, hogy a népuralom valaha is megvalósuljon – akár egyetlen országban is. Platón és Arisztotelész nem is sejtette annak idején, hogy az utókor szélhámosai milyen gátlástalanul visszaélnek majd apáik „találmányával”. De az is lehet, hogy az ókori ráérők éppen ezért találták ki. Az újkori senkiházik csak élnek vele! Soha nem fogjuk ezt már megtudni. Arisztotelész ugyanakkor tudta (mert nem volt egy buta figura, meg aztán Platón is felhomályosította őt erről), hogy a „népuralom” egy fából készült vaskarika. Éppen ezért arra adta a fejét, hogy az athéni egyetemen retorikát tanítson.
Retorika magyarul: hazugságtudomány. Aki ezt elsajátítja, mesterien tud lyukat beszélni azoknak a hasába, akiknek minden vágya a soha nem létezett „népuralom”. A retorika tudománya nemcsak a „népuralom” kitenyésztéséhez és elfogadtatásához kellett, hanem annak fenntartásához, megvédéséhez is. Sőt a védelem eszközeinek igazolásához is elengedhetetlen a hazugságtudomány.
Mert ugye volt, van is mit elfogadtatni Glóbusunk juhaival:
A „demokrácia védelme” ürügyén börtönöztek be és végeztek ki százezreket, milliókat. Indítottak háborúkat, bombáztak porig és szálltak meg országokat.
„A demokrácia védelme ürügyén” exportálták magát a „demokráciát” is, és mivel a „demokrácia” a romlandó áruk kategóriája, a küldemény gyorsabb célba juttatásához bombázókat, vadászgépeket, rakétákat és tankokat is igénybe vettek.
A „demokrácia védelme” ürügyén tudtak a legelvetemültebb diktátorok is hatalmon maradni és tovább nyúzni azokat, akiknek (állítólag) a kezében van a „hatalom”. (Igaz, ehhez kellettek a nyúlgerincű kiszolgálóik is!)
A „demokrácia védelme” ürügyén gumibottal verik, könnygázzal és vízágyúval locsolgatják, majd állítják bíróság elé, csőcselékezik le, majd hallgattatják el az utcán demonstráló és elégedetlenkedő „népuralom-birtokosokat”.
Ezért kész kabaré, amikor a „demokratikus értékrendre” hivatkoznak a politikából élő szemfényvesztők. Azoknak viszont, akiket ennek nevében így vagy úgy kicsináltak (éppen ők!), nem igazán szórakoztató ez a műfaj, ez a cirkusz.
Ha már cirkusz, akkor érdemes megemlíteni a római kor „demokráciáját”! Ezek még az újkori „demokratikus értékekre” is rátettek egy „lapáttal”. Nappal a szenátusban a szenátorok kamu-vitáztak a „demokrácia alapértékeiről”, este pedig a Colosseumban, telt házas üdvrivalgás részeseiként, szemrebbenés nélkül nézték végig, hogy embertársaik lemészárolják egymást.
Hüvelykujjukkal lefelé mutogatva biztatták a győztest, döfje már le a földön fekvő ellenfelét, és ne piszmogjon annyit vele. Másnap, este meg - ugyancsak a „demokratikus értékrendeknek” megfelelően - azon örömködtek ugyanezek, hogy az előző esti győztest kajeszolja egy kiéheztetett oroszlán, a lelátókon tomboló söpredék nagy örömére. „Cirkuszt és kenyeret a népnek...!”
Napjainkban nincsenek Colosseumok, csak stadionok, a szenátorokat is képviselőnek hívják, a gladiátorokat is az egymásnak ugrasztott szekértáborok helyettesítik, söpredék sincs, csak „mérsékelt”, csendes „többség”, cirkusznak meg itt van maga a jó öreg „demokrácia”. Nem kell más hozzá, csak néhány száz magas gázsijú pojáca, közönségnek meg itt van az önfeladó, csendes „többség”.
Összességében elmondhatjuk, hogy a „demokrácia” egy igen veszélyes maszlag. Akinek egyszer a szemébe fröccsen, az hosszú időre elveszítheti a tisztánlátását, de az is lehet, hogy örökké „vak birka” marad.
Ezért kész kabaré, amikor a „demokratikus értékrendre” hivatkoznak a politikából élő szemfényvesztők. Azoknak viszont, akiket ennek nevében így vagy úgy kicsináltak (éppen ők!), nem igazán szórakoztató ez a műfaj, ez a cirkusz.
Ha már cirkusz, akkor érdemes megemlíteni a római kor „demokráciáját”! Ezek még az újkori „demokratikus értékekre” is rátettek egy „lapáttal”. Nappal a szenátusban a szenátorok kamu-vitáztak a „demokrácia alapértékeiről”, este pedig a Colosseumban, telt házas üdvrivalgás részeseiként, szemrebbenés nélkül nézték végig, hogy embertársaik lemészárolják egymást.
Hüvelykujjukkal lefelé mutogatva biztatták a győztest, döfje már le a földön fekvő ellenfelét, és ne piszmogjon annyit vele. Másnap, este meg - ugyancsak a „demokratikus értékrendeknek” megfelelően - azon örömködtek ugyanezek, hogy az előző esti győztest kajeszolja egy kiéheztetett oroszlán, a lelátókon tomboló söpredék nagy örömére. „Cirkuszt és kenyeret a népnek...!”
Napjainkban nincsenek Colosseumok, csak stadionok, a szenátorokat is képviselőnek hívják, a gladiátorokat is az egymásnak ugrasztott szekértáborok helyettesítik, söpredék sincs, csak „mérsékelt”, csendes „többség”, cirkusznak meg itt van maga a jó öreg „demokrácia”. Nem kell más hozzá, csak néhány száz magas gázsijú pojáca, közönségnek meg itt van az önfeladó, csendes „többség”.
Összességében elmondhatjuk, hogy a „demokrácia” egy igen veszélyes maszlag. Akinek egyszer a szemébe fröccsen, az hosszú időre elveszítheti a tisztánlátását, de az is lehet, hogy örökké „vak birka” marad.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése