(Termék ismertető)
A kormány az autó kormányzására hivatott szerkentyű, ellentétben a motorral, amelyiknek csak a gürizés jutott osztályrészül. A motor „viszi hátán” az autót, a kormány meg learatja a „sikert” - forintban. Emiatt némi motorzúgást hallani is, de ez (a jó hangszigetelés miatt) a kormányig sohasem jut el.
A kormány lehet jobb és baloldali is, attól függően, hogy melyik oldalra szerelték be. Ez azonban nem azt jelenti, hogy nem kell odafigyelni a működésére, mert előfordulhat, hogy a kormány hiába van a jobboldalon, ennek ellenére balfékként is működhet. (A „balfék” nem a legmegfelelőbb kifejezés, de hátha gyerekek is olvassák ezt a „műszaki leírást”!)
A kormányt naponta kellene ellenőrizni, mert ha gyanús hangokat hallunk az irányából, biztos, hogy nem az autó-hifi duruzsol a fülünkbe, hanem a kormányunk nyekereg. A nyekergés legtöbbször félrevezető, hamis hangokból áll. Csak a vájt fülűek tudják értelmezni a szirénhangokhoz hasonló jelenséget. Ezért a hibaelhárítást bízzuk keménykezű szakemberre! A keménykezű szakember kiválasztása is nagy körültekintést igényel. Keresgélése közben soha ne együnk krumplit!
A kormány hívatott magába rejteni és kezelni a légzsákot is (tanyasi akcentussal mondva: Airbag-et). Ha észrevesszük, hogy légzsák helyett csak léggömb, rosszabb esetben luftballon van a dekni mögött, azonnal tiltakozzunk a gyártónál azért, hogy ilyen semmirekellő kormányt sóztak a nyakunkba. Sajnos garanciális javíttatásra nincs lehetőség, mert egy gyártó sem olyan idióta, hogy egy állandóan ide-oda forgó kormányért felelősséget vállaljon.
A kormány a legtöbb esetben állítható. Le, fel, jobbra, balra, előre, hátra. Attól függ, hogy a gazdinak, de leginkább magának a kormánynak mi az érdeke.
A kormány feladata (volna), hogy az úton tartsa az autót. A jobboldalra szereltnek az, hogy baloldalon, a baloldalra szereltnek az, hogy jobboldalon. Ez azonban a látszat ellenére sem köpönyegforgatás, hanem a közlekedési rend betartása – vagy ahogyan felénk mondják: kéz kezet mos.
A kormány segítségével tudunk egy bizonyos irányba haladni, de hátrafelé tolatni is. Amelyik kormánnyal leginkább csak az utóbbi lehetséges, az azt jelenti, hogy balfácán módjára választottunk márkát, és nem a szerkentyűt kell vinni a szervizbe, hanem minket a Lipótmezőre, vagy ha már az bezárt, akkor valamelyik magán-intézmény gumiszobájába.
A kormány - ha jól be van állítva – jobban teszi, ha a garázsban marad addig, ameddig ki nem józanodik. De ha mindenképpen mennie kell, akkor csakis egy GPS-re támaszkodjon – az tudja, merre vannak az övéi, meg a „melegebb éghajlat” is!
A kormány (amint az a fentiekből is kitűnik), nem egy teljes körű garanciával támogatott szerkezet, ezért aztán ha kiderül, hogy gyári hibás a ketyere, csak akkor járunk el helyesen, ha nem akarjuk mindenáron megjavíttatni, hanem odajuttatjuk ahová való. A bontóba vagy a roncstelepre!
Az utóbbi hely a jobb megoldás, mert innen már csak a jó meleg kohóba visz az utacska, ami biztosíték arra, hogy ez a kormány (felújított változatban sem) kerülhet még egyszer az autónkba.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése