Miért nem nyert az ellenzéki összefogás II.

Most az ellenzéki összefogás legnagyobb melléfogását írom le, ami miatt esélye sem volt nyerni a parlamenti választásokon.

Ezek a balfácánok úgy gondolták, az ellenzékiség abból áll, hogy nekik mindig az ellenkezőjét kell hirdetniük annak, amit a kormánypárt hangoztat. Ha például a kormánypárt azt mondja hideg, akkor nekik kutya kötelességük azt állítani, hogy meleg. (Nem kell félreérteni, itt csak a hőmérsékletet hoztam fel példának!) Vagy: ha azok a magasra esküsznek, nekik az alacsonyért kell bolondulniuk hivatalból, akkor is, ha a választó az előbbire van hangolva. Azt hitték, a kolbász szeleteli a kést!

Ezt aztán ki is használta a hatalmi propaganda, mert ilyen felkínált labdát illik leütni azonnal, pláne akkor, ha szinte semmit nem kell érte tenni, és még ingyen is szállítja a pancser politikai ellenfél. Pedig ha valamelyik óvoda kiscsoportjából az első ráérő gyereket megkérdezik a bizonytalankodó ellenzékiek - mi a teendő kampány ügyben - az csípőből megadta volna a helyes választ, mert annyira kézenfekvő és logikus: Ha a tömeget meg akarom nyerni a mondókámmal, akkor azt mondom, amit azok hallani szeretnek, nem pedig az ellenkezőjét. Ki az az agyament, aki a neki nem tetsző dolgokra szavazgat szívesen, ahelyett, hogy a neki tetszőt választaná.

Konkrétan miről is van szó?

Itt van például a szomszédban dúló háború. Az ellenzék azt hitte, hogy neki ebben a kérdésben „kömény legénynek” (mai változatban: tökös gyereknek) kell mutatkoznia, és mint EU-s jófiú, kéretlenül is igyekezett NATO-eminensnek láttatni magát. (Hátha ezért egy jó pont jár majd Brüsszeltől.) Elfelejtettek nekik szólni, hogy nem Belgiumban lesznek a választások, hanem Magyarországon. A hatalmon lévők meg – hogy, hogy nem - valami miatt ezt tudták. Ezek sem valami éles eszűek, de valaki súghatott nekik.

Erre gyorsan rá is mozdult a kormánypárt (megspékelve néhány ide passzoló hazugsággal), és attól kezdve nemcsak hülyét csinált az ellenzékből, de még „háborús bűnöst” is. Ezek se köpni, se nyelni nem tudtak a saját balfaxságuk okozta kommunikációs csapda miatt. A választó meg úgy gondolta, jobb kimaradni a háborúból, mint egy ilyen ellenzék miatt belesodródni. Az ellenzék ugyan megpróbálta helyesbíteni és árnyalni a bakit, de a jámbor választó már nem hitt nekik. Beájultak a kormánypárt „háború vagy béke” című galamb-csicsergésének, pedig kormányék is az első NATO-parancsra azt teszik, tennék, ami abban áll. (Ehhez minden dokumentumot alá is írtak.) De ez már nem érdekelt senkit.

Ehhez hasonló melléfogása bőven volt még az ellenzéki összefogásnak, amit megpróbáltak mindig megszépíteni, de a hatalom arroganciája (némi alamizsnaosztással fűszerezve) erősebbnek bizonyult, mint az utólagos meakulpázás.

Csak hab a tortán, hogy képtelenek voltak megtalálni a kormányzati propaganda ellenszerét, helyette igyekeztek megfelelni a liberális háttérhatalomnak mindenben, ami további ellenszenvet váltott ki - nem is kevesekben. A választás napja előtt nem sokkal ugyan az egyik párt prominense felismerte a mosogatórongyot a halászlében, de már nagyon későn. A bukta elkerülhetetlen volt, győzött a kormányzó ellenfél, pedig 100 %-ban ugyanazt a gyakorlatot folytatja - a balga magyar nép kárára -, amit Brüsszel és a háttérhatalom elvár tőle. Viszont annyi eszük van (az amatőr ellenzékkel ellentétben), hogy azt duruzsolják a Jani bácsik és Maris nénik fülébe, amit azok szeretnek hallani!

Ilyen egyszerű!