Gergely Árpád blogja

Az idei szilvesztert is a megszokott baráti körben töltöm el, mert már jelezte mindkét haverom, hogy legalább olyan jól akarják magukat érezni, mint egy évvel ezelőtt. Az egyik, amelyik tavalyi bulin már a kora esti órákban belefulladt a konyakba és a köztársasági elnök újévi köszöntője tudta csak kijózanítani, most, az idei bulira nem hozza magával az anyósát, mert tavaly is csak a baj volt vele. Az történt, hogy ez a félagyú tévedésből cigaretta helyett, petárdával kínálta meg a vénlányt. És, mivel a cimbora talpig úriember, még tüzet is adott neki. Amikor meg ezért a mama egy kissé durcássá vált, azt mondta neki: Anyuka ne duzzogjon! Igaz hogy most leégett a fejéről a kendő, viszont egy ideig nem kell a bajuszát gyantáztatni. De a mama, teljesen csak akkor vigasztalódott meg, amikor a vőt (ezért) lecsukták másfél hónapra. Szegény asszony egy havi nyugdíját áldozta fel és kente meg a börtönőrt, hogy a smasszer naponta locsolgassa vízzel a cellaajtó lakatját, hátha az végleg rárohad a

 -    Művész Úr, azért kerestem meg, mert az asszony hónapok óta mondogatja: Lajos, festess magadról egy képet, hogy majd annakidején maradjon is utánad valami, ne csak az üres piásüvegek. Meg azt is mondta, hogy az mellkép legyen, mert onnantól lefelé már úgysem sokat érek. Mit kóstál egy ilyen „vászon” magánál, kedves művész Úr? -     Nézze jóember!  Én egy poszt-neo-transzavantgarde, modern művész vagyok, aki installációkkal, meg performanszokkal dolgozik, és csak azoknak festek portrét, akik orvosi igazolást hoznak arról, hogy idegileg rendben vannak, és nem omlanak össze, ha elibük rakom a kész képet. -    Bízhat bennem művész Úr! A napokban nyertem meg az egyik gagyi-tv túlélő show-ját, meg aztán anyósomat is látom minden nap, nem beszélve az ivócimborámról, aki ha magába locsol tíz felest, úgy néz ki, mint akin keresztülment egy hómaró. Szóval, edzett vagyok, elhiheti. -   Ember! Ez egy dolog, de a felhőtlen műélvezethez nemcsak nézni kell, hanem látni is. Megy ez magának? -

Azt mondja az egyik szomszédom (aki lusta, mint a dög), hogy el akart menni dolgozni, mert a neje kiteszi a szűrét, ha nem keres hamarosan valami munkát magának. A baj csak az, hogy egy életunt lajhár is kapkodó idegbolondnak tűnik ehhez az emberhez képest. Mivel, undorodik mindenféle fizikai tevékenységtől, kevésbé megerőltető munkára jelentkezett. Bement a rendőrségre, hogy vegyék fel Őt, fekvőrendőrnek. Ott meg azt mondták neki, hogy sajnos ezt a munkakört már reggel betöltötték, de jöjjön vissza délben, mert akkorra már biztosan lesz üresedés. Vissza is ment volna ez a hígvelejű, de a hidegfront (ami közelgett) kissé megemelte az IQ-ját és emiatt ágynak esett. Ilyenkor meleg sót szokott alkalmazni, ami lehúzza azt neki, 50 alá. A meleg sót vagy a homlokára teszi vagy a zsíros kenyérre. (A hatás ugyanaz.) Népi gyógymód még erre a nyavalyára az is, hogy ha érezzük a „bajt”, száraz gyertyalángot hordunk körbe a spájzban addig, ameddig az ott tárolt tokaszalonna meg nem

Néhány hónapja annak, hogy a népszerű operaénekest, Plácido Domingot, 70. születésnapjára egy gálakoncerttel lepték meg tisztelői. A koncerten ajándékként egy kortárs „mű” is elhangzott. A zenészek a mű részeként, prüsszögtek, kolompoltak, autó-felnit ütögettek, huhogtak a közönség és az ünnepelt nagy örömére. (Igaz, a „mű” hallatán én is könnyesre röhögtem magamat.)    Látva ezt az elsöprő sikert elhatároztam, összehozok egy kortárs zenekart. Igaz, semmi képzettségem és tehetségem nincs hozzá, de ehhez nem is kell - ugyanúgy, mint a „kortársfestészethez”. Lényeg, hogy a „muzsika” a kor szellemét idézze.  Koncertet már holnap este akarunk tartani, mivel itt (a kortárs-zenészeknél) nincs szükség zenekari próbákra. Sőt, az kifejezetten ártalmas lehet! (Még majd, tévedésből valamiféle dallamot és harmóniát hoznánk ki a „szerszámokból”, amitől rögtön meg lehetne kérdőjelezni a „kortársiasságot”.) Ki is néztem már néhány tehetséget, hangszerfajták szerint. Rézfúvósoknak, P. Géza és bará

A két haverom, akikről már írtam a Valentin nap kapcsán, azzal állt elő, hogy illedelmesen meg kéne ünnepelnünk a Halloweent, mert tavaly is kitűnően szórakoztak vele, meg mit mondanak az amcsik, ha nem majmoljuk őket szakadatlanul. Így is lemaradásban vagyunk hozzájuk képest, mert ők már régen magukévá tették a mohácsi busójárást, meg a hollókői locsolkodást.    Az egyik cimbora, amelyiknek az IQ-ja szinte mérhetetlen, azt vette az agyába, hogy az idén, az anyósát fogja ijesztgetni, mert az most hatvankilenc éves és jobb állapotban van, mint Ő, ez pedig tűrhetetlen - szerinte.  A múltkor, amikor a hátsó udvarban a kandisznó megkergette az öreglányt (a havernál szerencsére mindig van stopperóra), akkor százon, 7,2 másodpercet futott úgy, hogy a kertkaput is „csont nélkül” ugrotta.  A haver, könyörgésre sem nyitotta ki neki, mondván, nem azért zárta be, hogy most meg nyitogassa! A disznó is értetlenül nézett maga elé, mert ilyet még ő sem látott. A cimbora, meg is vette már egy héttel e

Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona .   2100 Gödöllő , Dózsa György u. 65.  (2011. okt. 5. - 2011. nov. 5.) Az alábbi írást azért adom közre, mert egy olyan ember írta - a most megnyílt gödöllői kiállításom megnyitójára - akinek a sors nem méri bőkezűen a földi örömöket. Súlyosan mozgássérült és csak gondozói segítségével tudja gondolatait papírra vetni. A református teológiát is végzett, bámulatos szellemi képességekkel rendelkező és a művészetek háza táján kitűnő ismeretekkel rendelkező Witz Erik írását érdemes elolvasni! Az írást egyébként a megnyitón, az intézmény egyik vezetőnője olvasta fel a szerző jelenlétében. Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Árpád! Műértő és műpártoló Közönség! Az ölelés Újfent módomban áll   szeretettel köszönteni Önöket, egy újabb kiállítás megnyitó alkalmából. Szeretném néhány keresetlen szóval, gondolattal - csupán csak képei alapján - bemutatni az alkotót, aki úgy gondolom (legalábbis remélem) nem fog megsértődni, ha az alkotásain keresztül ig

A helytartó az emelvényről elégedetten nézett szét a tömegen, és miközben az éljenezte és tapsolta, pökhendi stílusban szónokolni kezdett: - Polgárok! Én azt mondom, fehér! A tömeg hálásan tapsolt, ujjongott, és lelkesedésükben többen is a helyszínen elhatározták, a következő csemetéjüket a helytartóról fogják elnevezni. Amikor elcsendesedtek, a szónok így folytatta: - Mindig is kiálltam amellett, hogy fekete! A tömeg megint üdvrivalgott egy darabig. Lentről valaki bekiabált, hogy „az anyádat kábítsd, te, rühes patkány”, de azonnal el is vezették, mint paraszt a belvizet, mire a helytartó így folytatta: - Már számtalanszor megerősítettem nektek, hogy se nem fehér, se nem fekete! A tömeg üsmét tombolni kezdett, és vastapssal jutalmazta a helytartót, de most is valaki hangosan beszólt: „Ne pofázz annyit, hanem cselekedj, te, agyament barom!” Ez is úgy járt, mint az előbbi, plusz(!) kiöblítették a száját egy flakonnyi paprika spray-vel, amitől gyorsan helyre állt a cimbora

A házelnök, aki az egyik „magyarszerető” pártból származik, nehezményezte, hogy a másik „magyarszerető” párt egyik tagja, büfének nézte az ország házát: "A képviselő úr lesz szíves levenni a teás flakont az asztaláról. Legközelebb sört hoz be?" – kérdezte. Továbbgondolva: Ha már az egyik sört hozna be, a másik hozhatna valami nassolni valót sörkorcsolyának.  Amelyik nem szereti a sört, laptop helyett becipelhetne egy demizsont, dugóig töltve tavalyi veressel. Ehhez természetesen valamilyen jobbfajta sonkát is kellene kajeszolni előbb, hogy a „honatya”, nehogy korábban kerüljön pad alá, mint ahogy illene, vagy ahogy szokott.  A hátsó padsorokban például lehetne disznót vágni. (A következő parlament már úgy is kisebb létszámú lesz. Az állatvédelmi törvényre tekintettel, a disznót önkéntes alapon kellene kiválasztani. Birkát ne vágjanak, mert ha elfogy, nem lesz aki tűrjön.) Azt az asztalt, ahol a jegyzők körmölnek, kidobni és helyére bográcsot állítani.  Aki éppen nem alszik,

Képzelt riport a Kalahári sivatagból.   -Busman úr! Ismerve országuk sivatagi viszonyait, szeretnénk megtudni, Ön hogyan jutott milliárdos vagyonhoz és került be a száz leggazdagabb busman közé, miközben polgártársai olyan soványak, mint a gyári tej. - Kérem szépen!  Én kitűnő családi háttérrel indultam. Apósom egy kecske-ól vezérigazgatója volt, és amikor a szavannák felől új szelek kezdtek fújdogálni, Isten tudja miért és hogy-hogy nem, de valahogyan mégis, a tulajdonunkba került az ól mind az öt kecskéje. Pedig, nem akartuk magunkévá tenni egyiket sem! - Hogy-hogy pont az ön apósához pártolt mind az öt jószág, más jelentkező nem volt? - A sivatagi „infrastruktúra” miatt nem lehetett meghirdetni a kitűzött versenytárgyalást. Ennek ellenére egy jelentkező mégis akadt rajtunk kívül, de Ő sajnos az előtte való napon nem tudott elugrani egy mérgezett hegyű nyílvessző elől. A rendőrség azóta is vizsgálja, hogy az elhalt volt e nagyon lusta, vagy a nyílvessző volt túl fürge.

Az alábbi monológ természetesen nem Magyarországon hangzott el, mert nálunk az ilyesmi elképzelhetetlen - mármint, hogy az illetékeseknek eszébe jusson ilyen, vagy hasonló feltételeket szabni.  * Hová akarsz te menni kisfiam, külföldre, praktizálni? 1 . Mehetsz, ha visszafizeted azt az összeget, amibe az államnak és az adófizetőknek kerültél 6-8 év alatt azért, hogy orvos lehess. 2. Mehetsz, ha megfizeted azt a költséget is, amin a helyedre egy újabb orvost képezünk ki. Ezt az összeget úgy tudod kiszámolni, ha az előbbit megszorzod kettővel. 3. Mehetsz, ha megfizeted annak a fiatalnak a kárát, aki nem jutott be az orvosegyetemre, azért mert te elfoglaltad a helyét. 4. Mehetsz, ha megfizeted azoknak a betegeknek a kárát is, akik nem jutnak idejében orvoshoz, azért mert te hitvány módon cserbenhagyod őket. ( Amennyiben a fenti négy tételt elmulasztod megfizetni, a szüleid teljes vagyon elkobzása jöhet szóba, mert egy pondrót neveltek belőled.) 5. Mehetsz, ha tudomásu

- Julis néni! A GAGYI TV-től jöttünk és arra vagyunk kíváncsiak, hogyan bánt el minap öt támadójával is (akik megpróbálták nemcsak kirabolni, de agyon is verni), különös tekintettel arra, hogy most már az alkotmány is megengedi az önvédelmet az arányosság elvének betartásával. - Amikor ezek öten rám rúgták az ajtót - hajnali fél háromkor, 88 éves létemre kipattantam az ágyból, mint Einstein fejéből a relativitáselmélet és azonnal kung-fu állást vettem fel, majd belesuhintottam a levegőbe jobbról is meg balról is egyet-egyet. Erre az öt lator olyan röhögésbe kezdett, hogy csakúgy dőltek jobbra, balra. De, hogy lássák, mire számíthatnak még, bemutattam nekik egy hármas hátraszáltót, amire egyikük még tapsra is vetemedett. - És mi történt ezek után? - Egyik zsivány sem gondolta komolyan, hogy én komolyan veszem az önvédelemhez való jogot és ez volt a vesztük. Öt vascsővel ugrottak nekem, de én az alsó karjaimmal, villámgyors mozdulatokkal vertem vissza a felém záporozó va

Kedves hallgatók! Most egy riportot hallhatnak Bárány Benő birkával, abból az alkalomból, hogy ma egy éve annak, hogy letette voksát a neki felajánlott három lehetőség közül az egyikre. Bárány urat a bográcsban értük utol: Riporter (R): Uram! Abba hagyná egy kis időre a rotyogást, hogy beszélgetni tudjunk? Bárány (B): De csak röviden, mert délre meg kell főnöm! R: Hogyan értékeli az elmúlt év tükrében azt, hogy annak idején az üde zöld rét, a hűtőláda és a bogrács közül, az utóbbit választotta? B: Nézze! A hűtőládában – amiben nyolc évet töltöttem önként és dalolva - igen fagyossá vált a légkör az utóbbi időkben, a zöld rétről pedig a hentesem azt állította, hogy az egy faszista terep. Nem maradt más, mint az egyszer már jól bevált bográcsra ikszelnem. R: Nem bosszantja Önt az, hogy most meg főhet a saját levében? B: Marha Misi, a sógorom (akit a faluban csak fehér ökör néven ismernek), biztatott: Öregem, válaszd a „kondért”!  Jó meleg és – bolondításként - még vö

Hazánkban az idei évben is megrendezték a nagyot mondók vetélkedőjét. A döntő, ahová a legjobb három süketelő jutott, a következőképpen zajlott le: A színpadon helyezkedtek el a versenyzők.  Az egyes széken Münchausen báró, a kettesen Andersen , a hármason pedig, Háry J ános foglalt helyt. A színpad előtt a zsűri, a nézőtéren a vihogásra éhes tömeg, a páholyokban pedig a hazánkban ideiglenesen tartózkodó díszvendégek foglaltak helyet. A versenyszabályok szerint mindegyik versenyző egy bővített mondatban mondhatott egy-egy velőtrázó marhaságot, két fordulóban. A zsűri pontozott, a közönség pedig a végén akart díjaz ni . Ez lett (volna) a közönségdíj.   Elsőnek , Mün c hausen állt fel, hogy mondjon valamit: Visszarántottuk az országot a szakadék széléről , biztonságba helyeztük minden magyar ember nyugdíját!   A közönség szil aj röhögésben tört ki, csak nagy nehezen lehetett csendre inteni a jót mulató publikumot. Másodiknak emelkedett szólásra Andersen: Két hét alatt rendet

Egy derék győri plébános azzal állt elő (nem tudni ki biztatta fel), hogy mindenki adakozzon a saját belátása szerint az államadósság enyhítésére. Mert mint mondta, ”közös érdekünk annak csökkentése”. Ő tüstént fel is ajánlott egy egész millió forintot, miután valamilyen oknál fogva kitüntették. (Hogy miért éppen azután jutott eszébe, azt nem mondta.) Könnyes szemmel végig hallgatva ezt a derék embert, elő is kapartam a szalmazsákban eddig rejtegetett mínusz egymilliómat (pluszban már régen nem vagyok) és már majdnem adakozni kezdtem, amikor néhány keresetlen gondolat jutott az eszembe: Mi volna, ha azok adakoznának csak, akik az államadósságot előidézték és nagy részét ilyen vagy olyan formában bezsebelték! 1.) Adakozzon, aki az elmúlt több mint húsz évben milliós fizetéseket vett fel (képviselőként, kormánytagként) nulla teljesítményért, az ország tönkretételéért! (Igaz, lepusztítani valamit - az is munka) 2.) Adakozzon az, aki dobra verte a nemzeti vagyont, ami miatt most, se

„Ma reggelben” ordas koma báránybőrben hiteget, vadászebek össztüzében álnok módon, mit tehet. De az össztűz ócska cirkusz, vaktöltényes dáridó, sompolygás a bogrács körül, erről füttyög a rigó. Véres szája hazug gyilok veszedelmes, agyaros, vicsorogva tép szét mindent, főleg ami magyaros. Farkas-odú összerabolt milliárdos palota, mindegy, hogy a lompos koma rosztovi vagy dakota. (Más nóta a Petőfi-vers kilyukasztott farkasa, harminc ezüst csúszópénztől nem dagad a mellkasa.) Nem különb a vörös fejű, polgárrá lett kis róka, látszólag Ő „tyúkbarát”, s járatos a tyúkólba De ragadozó, mint a másik, udvarlása színjáték, buta liba, szédült tyúkagy az Ő számára ajándék. A tisztáson élvezettel marakszik az ordassal, s e műcirkuszon jót röhögve elpihennek telt hassal. Közös céljuk fosztogatni, amíg lehet szabadon, csirkeólban, juhhodályban bambán alszik a barom. Jobbról csörtet az egyikük a másikuk meg balról, mindent lopnak, ami mozog a szent képet is a fa

"Hiszek benne, hogy eljön az idő, mikor az álom és a valóság, ez a két, látszatra oly nagyon ellentétes állapot összeolvad valamilyen tökéletes valóságfelettiségben..." (Breton)   Ideje: 1924 – 1945 A szó eredete: 'sur réalisme' (francia) = realitáson túli, valóságfeletti. Központjai: Franciaország, Spanyolország A szürrealizmus célkitűzése szerint elvetette a középszerrel és önelégültséggel azonosított realista magatartást, a lélek mélyén lappangó erőknek az értelem ellenőrzésétől független, szabad működését hirdette – vagyis feloldja az álom és a valóság között korábban feltételezett ellentmondást. A kibontakozó szürrealizmus a megismerés lehetséges módjait az álomban, a tudattalanban és a 'valóságfölöttiségben' (francia surréalisme , super-réalialisme ), a dolgok, tárgyak jelenségek hagyományos összefüggésektől különböző, véletlenszerű kapcsolatában látta. Jellemző módszerük volt az automatizmus , a tudattalanból felszínre törő gondolatok és képek ellen